Bukott író, bukott élet. Szeretem ezt a szót: bukott. Az emberi élet beteljesülése maga is bukás.
Aki nem borul ki attól, hogy a képébe mondják, hogy a karrierje egy csődtömeg, az nem tudom, hogy mi a franctól fog.
Ha megfelelő a hozzáállásunk, akkor nem létezik lehetetlen. Csak gyakran kerülünk a negativitás hálójába, és az brutális méreg.
A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tűnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
A győztesnek nem kell győznie, a győzelem nem csak győzelem, győzni akkor is lehet, ha diadalmasan veszítünk, mert ha diadalmasan veszítünk, az győzelem, függetlenül attól, hogy ki nyert, főleg ha veszítünk.
A méltóság és tisztesség nélküli győzelem nem győzelem.
Egyetlen lélegzet aranyfürtje illatából, a szája egyetlen csókja, kezének érintése többet ér, mint az egész öröklét enélkül.
Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lennél az.
Mindig azt kell tennünk, ami helyes. Még ha belefájdul is a szívünk.
– Az én hazámban a tenger elmossa a könnyeinket.
– Itt nem. Mi érezzük őket.
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc… az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.
Mindig a megfelelő alkalomra vársz, de az csak nem akar eljönni. Nem szabad a tökéletes pillanatra várni. Te tedd azzá!