Apám szenvedélyes borász, egyszer-kétszer sikerült is nagyon finom fehérbort előállítania, egyszer pedig kiváló ecetet.
Vida Gábor
1968. március 4. -
magyar író, szerkesztő
Vida Gábor erdélyi magyar író, szerkesztő és egyetemi oktató, a kortárs magyar irodalom egyik sajátos hangú alkotója. Műveiben az erdélyi mindennapok, az emberi kapcsolatok, az emlékezet és az élet különös vagy éppen hétköznapi helyzetei jelennek meg, gyakran finom iróniával és érzékeny humorral.
De én nem az iskolát szerettem, hanem olvasni, mindent, bármit, és megint elölről.
Általában azok nem szeretnek a természetben lenni, akik magukkal sincsenek jóban
Amit nem fogalmazunk meg, amit nem gondolunk végig értelmes, összefüggő mondatokban, azt nem is tudjuk.
Hazafelé az út mindig hosszú, kivált annak, akinek a papírjai rendben vannak, a lelke viszont nincs.
Az egész életünk egy barkácsolás, olyan ízű pillanatok sorozata, mint amikor rájövök, hogy rossz helyen vágtam bele a deszkába, de már mindegy, és az egészet ehhez a rosszul centizett valamihez fogjuk igazítani.
Arra vágytam, hogy szeressenek, de nem tudtam ezt közölni: ez a magány.
Nyomasztó hely a könyvtár zárás előtt, amikor fáradtan és mégis ajzottan a sok betűtől az ember megérzi, hogy ezer év alatt sem tud elolvasni mindent.
A csoportos viselkedésben mutatkozik meg, hogy mi a különbség a gimnazisták, a szakiskolások meg az analfabéták között, a diktatúra legfőbb ellenlábasa mindig az iskola, azt kell felszámolni, laktanyává, istállóvá tenni.
Ma már, több ezer góllal a hátam mögött, egész pontosan tudom, hogy a kapus nem futballista: magányos harcos, szamuráj, nindzsa, kóboj, rózsasándor, gémes kút vagy obeliszk, mindegy. Csatárnak vagy szélsőnek meg középpályásnak lenni tehetség és kitartás kérdése, kapusnak lenni: sors.