A legtöbb ember könnyen megbántódik. Hogyha valami nem tetszik, de nem nagy horderejű dolog, akkor nem kell egyből a másik arcába mondani, se a barátoknak, se a gyerekeimnek, senkinek, mert abból mindig csak sértődés lesz.
Egy emberöltő sokszor kevés a társadalmi folyamatok érdemi befolyásolására.
Megrémülök attól, ha valamire azt mondom: ez fekete vagy fehér. Hiszen valójában minden dolognak látom az ezernyi árnyalatát.
Budapest nem a „nagyemberek”, hanem a „kisemberek” városa, ahol valóban a városlakók teremtenek igazi életet, nem pedig felülről vezérelt urbanisztikai rendszerek.
A függőség egy végtelen út, és lehet, hogy egy pillanatra nyugvópontra értek, de attól ez még egy végtelenített küzdelem, ami már másnap újraindul.
Jó érzés, ha valamit eldöntesz, és meg tudod valósítani. Van ennek egy öröme, rejlik ebben valami erő. Döntesz, belekerülsz egy spirálba, és az már húz magával.
Budapest nem igazi világváros, csak amolyan „majdnem világváros”, ami minden korszakában maximum utánozza az aktuális nemzetközi urbanisztikai és építészeti trendeket, de semmi esetre sem diktálja azokat.