Bejött hozzám ziláltan, csapzottan a kupéba. Hatvanig jött velem, sírt, könyörgött, térdre borult, és én még mindig nem vettem komolyan. Tetszett, szimpatikus volt, hatással is volt rám, még mindig nem éreztem azonban, hogy viszont tudnám szeretni, és az ő érzéseiben sem tudtam igazán hinni. Mondtam, szálljon le, adtam neki pénzt, hogy vissza tudjon utazni a következő vonattal. Ott állt a peronon, és egészen hunyorogva, zavartan, szinte kiszolgáltatottan kereste a vonatát. Ez az a pillanat, amibe még mindig belesajog a szívem: ez a hunyorgás, ez a riadtság… ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem.
A megvalósult vágy újabbakat terem. Ma elértem valamit, hogy holnap másra vágyódjam, ami teljesíthetetlennek látszik, s ha azt is sikerült megvalósítanom, megint új vágyam támad, és így tovább, tovább, addig a vágytalan állapotig, amitől isten ments, amitől a legjobban rettegek…
Vannak tüskék, amelyek mélyen beágyazódnak a bőr alá. Nem tudnak felszívódni. Sokáig észre sem vesszük őket, aztán egyszer csak fájni kezdenek.
Nem egyszerű egy színészpár élete. Nagyon sok ebben a… nem rossz értelemben, de mégiscsak rivalizálás.
Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon.
Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…
A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.
Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek.