Egy rövid ideig egy kis angliai plébánián szolgáltam. Minden vasárnapi mise után láttam, hogy egy fiú vár hátul a templomban. Aztán egy napon a fiú bevallotta nekem, hogy a kutyáját agyonverte egy lapáttal. Azt mondta, hogy a kutya megharapta a csecsemő húga arcát és meg kellett őt védenie. És azt akarta tudni, hogy ő ezért a pokolba kerül-e? Mondtam neki, hogy Isten meg fogja érteni és megbocsát neki, amennyiben sajnálja. De a fiút nem érdekelte a megbocsátás. Csak attól félt, ha a pokolba jut, akkor a kutya is ott lesz, és várja őt.
A lemez újra rendesen forog. Csak nem azt a dalt játssza, amit kellene.
Jó ember vagy! Tudom, sokan mondták, hogy nem! Annyiszor hallottad, hogy talán kezded elhinni. De nem engedheted meg másoknak, hogy megmondják ki vagy. Magadnak kell eldöntened!
Mindig félünk az újtól, attól, amit nem ismerünk, vagy még nem tapasztaltunk. De ha nem vágunk bele, soha nem tudjuk meg, hogy megéri-e a kockázatot.
Egy csaló tiszteletét kizárólag csalással lehet kivívni.
Az élet egy sakktábla. Éjszakák és nappalok, hol az emberek Isten gyalogjai. Mozognak ide-oda, megengedi nekik, hogy öljenek és a vadászzsákmányok, darab darab által visszakerülnek a dobozba. Mert van egy végzete mindenkinek. Játékosoknak és Istennek is. Végzetük beteljesül, mert a játék kezdődik és véget ér.
Mi van, ha ez nem az az életünk, ami eredetileg lenne? Mi van, ha volt valami más életünk, és valamiért megváltoztattuk?