Elméd sosem fogja felderíteni valódi kilétedet, hiszen épp ellenkezőleg: elleplezi azt. Csak akkor fedezheted fel igazi önmagad, ha elcsitítod az elmédet.
Ha nincsenek gondolatok, nincs elme sem. Az elme pusztán gondolatokból áll.
Szabadon dönthetjük el, hogy a testünkkel vagy valódi kilétünkkel azonosulunk. A test egyenlő a fájdalommal, ám igazi lényünk a végtelen öröm ígéretét rejti.
Csak mert vettél egy kocsit, még nem mondod, hogy te magad vagy az a gépjármű. Akkor hát miért állítanád, hogy pusztán mert tested van, azonos vagy azzal a testtel?
Azért születtünk e világra testben, hogy megtanuljuk, nem vagyunk azonosak a testünkkel.
E földi életünk egyetlen valódi célja, hogy tanuljunk, s visszaidézzük eredendő és természetes, korlátok nélküli létállapotunkat.
Rá fogsz jönni, hogy mindent, amit mondani akarsz, ki lehet fejezni pozitív módon. Csak arra gondolj, hogy mit akarsz, és azt is fogod kapni.
Az lenne a jó, ha egyetlen nyelv sem tartalmazna tagadó szerkezeteket – ne legyen „nem tudom”, „nem sikerül”, stb. Csodálatos volna, ha ezek a dolgok eltűnnének az emberi nyelvekből.
Összességében a születésünk óta belénk vert tehetetlenség az, amit korlátoz minket. Az munkált a szüleinkben; és ők is a saját szüleiktől kapták. Folyamatosan kapjuk, és tudat alatt továbbadjuk azoknak, akikről azt gondoljuk, hogy nagyon szeretjük őket.
Mindnyájan ugyanaz után kutatunk e világon. Minden lelkes lény, de még az állatok is ezt hajszolják szüntelen. S hogy mi volna ez a titokzatos valami – hát a bánattól nem felhőzött boldogság. A szakadatlan önfeledt boldogság, amire a bú árnyéka sem vetül.