Miért kevésbé közvetlen Bach zenéje, mint – mondjuk – Brahmsé vagy Csajkovszkijé? Talán a fő ok az, hogy zenéje nem nyilvánvalóan drámai. Olyannyira elkényeztettek bennünket a Bach után írt zeneművekkel, melyek alapvetően drámai természetűek, hogy már drámát várunk mindenfajta zenétől, és csalódunk és unatkozunk, ha ezt nélkülöznünk kell.
Leonard Bernstein
11 idézet
1918. augusztus 25. - 1990. október 14.
többszörös Grammy-, hétszeres Primetime Emmy- és Tony-díjas amerikai zeneszerző, karmester, zongoraművész
A legjobb Leonard Bernstein idézetek
Figyelik, mennyi izmussal kellett megküzdenünk századunkban, csupán esztétikailag is; Nem szólva az imperializmusról, fasizmusról, eláraszt bennünket az impresszionizmus, expresszionizmus, szimbolizmus, futurizmus, primitivizmus, fauvizmus, kubizmus, szürrealizmus, motivicizmus, szerializmus – az izmusoknak ez a burjánzása világos tünete beteg századunknak, a sokarcú küzdelemnek azért, hogy bármilyen, vagy akár minden eszközzel túléljük Mahler apokaliptikus próféciáját.
Úgy érzem, meg kell védenem a dzsesszt azokkal szemben, akik alacsonyrendűnek tartják. Ami azt illeti, minden zene „alacsony” származású, mivel a népzenéből is sarjad, ez pedig szükségszerűen mindig földszagú. Végül is Haydn menüettjei csupán egyszerű rusztikus német népi táncok kifinomult változatai, akárcsak a beethoveni scherzók. Egy Verdi-operaária is igen gyakran visszavezethető a legegyszerűbb nápolyi halászokhoz. Emellett a zene s különösen a zenészek körül mindig ott lebegett a lenézés bizonyos árnyéka.
Lehetséges, hogy egy év múlva, vagy esetleg már akkor, amikor ezek a szavak nyomtatásban megjelennek, nem állítom ugyanezt, de ebben a pillanatban, 1966. június 21-én, így érzem. A popzene tetszik az egyetlen területnek, ahol rendületlen maradt az életerő, az invenció öröme, a friss levegő érzeté. Minden más – az elektronikus zene, szerializmus, aleatorikus zene – hirtelen elavultnak látszik, belőlük máris az akadémizmus dohos szaga árad. Úgy tetszik, még a dzsessz is sajnálatosan megrekedt. A tonális zene is bizonytalan állapotban van, téli álmát alussza.
Fanatikus zenerajongó vagyok. Életem egyetlen napja sem múlhat el a zene hallgatása, játszása, tanulmányozása vagy a róla való gondolkodás nélkül. És mindezt nem hivatásos muzsikusként teszem. Rajongó vagyok, a zenekedvelők táborának egyik elkötelezett tagja.
Az Eroica szimfóniáról több szót hordtak össze, mint amennyi hangjegyből áll; és úgy hiszem, ha valaki ennek pontosan utánaszámolna, elképesztő eredményre jutna. És mégis, vajon sikerült-e bárkinek is „megmagyarázni” az Eroicát? Egyáltalán visszaadható-e merő prózában az a csoda, ahogy a hangok követik egymást vagy együtt hangzanak, olyan érzést keltve, hogy mindez így és csakis így lehetséges? Természetesen nem. Bármennyire is racionalistának valljuk magunkat, e rejtélyes terület határán megtorpanunk. Egyáltalában nem túlzunk, amikor rejtélyességet vagy varázst emlegetünk: egyetlen művészetrajongó sem lehet „agnosztikus”, amikor döntésre kerül a sor. Aki szereti a zenét, annak, bárhogyan csűrjük-csavarjuk is, bizonyos értelemben hívőnek – művészethívőnek – kell lennie.
Nincs határa azoknak a különböző érzelmeknek, amelyeket a zene sugall. Egyik-másik annyira sajátos, hogy szavakkal le sem írható. Néha nevén nevezhetjük azt, amit érzünk – ilyen pl. az öröm, szomorúság, szerelem, gyűlölet vagy lelki békesség. De vannak más érzések, melyek oly mélyek és különlegesek, hogy nincs is rájuk szavunk, és éppen ez az a terület, ahol a zene bámulatos. Megnevezi számunkra az érzelmeket, csak éppen hangokban szavak helyett. Mindez a zene mozgásmódjában rejlik. Sohasem szabad felednünk, hogy a zene mozgás, mindig valamerre tart. Ez a mozgás többet mond el saját érzelmeinkről, mint szavak milliói.
A huszadik század kezdetétől fogva rosszul megírt dráma volt. I. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. II. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. III. felvonás: kapzsiság és képmutatás – nem merem folytatni. És mik voltak az ellenmérgek? Logikai pozitivizmus, egzisztencializmus, száguldó technológia, űrhajózás, kételkedés a valóságban, és általános jólnevelt paranoia, az utóbbi időben kiállítási tárgyként Washington legmagasabb posztjain. És személyes ellenmérgeink: együttcsaholás, kábítószer, szubkultúrák és ellenkultúrák, bekapcsolódás, kikapcsolódás. Helybenjárás és pénzhajhászás. Új vallásos mozgalmak rohama guruizmustól Billy Grahamizmusig. És új művészeti mozgalmak rohama, konkrét költészettől John Cage csendjeiig. Katarzis itt, purgatórium ott. És mindez egy jegyben, a planetáris halál angyalának jegyében.
A zeneszerzők még mindig birkóznak azzal a több mint félévszázados problémával, amivel Schoenberg és mások szembenéztek: mit lehet tenni a Trisztán után?
Számomra két dolog fontos: hogy az előadásokon a darabok lelkét, atmoszféráját igyekezzem megragadni; és hogy tanítsak, magyarázzak. Talán sokkal inkább tanár vagyok, mint bármi más. Mindaz, amit teszek: kísérlet, hogy érzéseimet, gondolataimat a zenéről másokkal közöljem. Ennek az „átadásnak” mindig szükségét érzem. Sohasem akarom felhígítani mondandómat: arról beszélek, amit érzek és gondolok egy adott zeneművel kapcsolatban, még akkor is, ha a gondolatmenet esetleg mélyebb filozófiai problémákhoz vezet.
A tanulás azért van, hogy rájöjjünk, mihez van különleges képességünk.