Ha elérjük, hogy a nézők jobban megértsék, mi zajlik a vízben, mit miért fújt a bíró, az lehet az egyik kulcsa a lelátók telítettségének és a vízilabda nagyobb népszerűségének.
Nem vagyok janicsár, aki mindig a küzdelmet keresi, de sajnos vannak olyan helyzetek a munkámban és a privát életemben, amelyekben a sarkamra kell állni.
Mindent, amihez hozzáfogott, száztíz százalékkal csinálta.
– mondta a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborról
Szépen lassan rájöttem, hogy az érzelmek nem az edzéstartás és a mérkőzés idejére valók. Ott az értelem szükséges, meg a szenvedély. De nem az érzelem. Érzelemnek akkor van helye, amikor a mérkőzés eldőlt valamilyen irányba: megvan az arany, nincs meg az arany. Ezek a pillanatok az érzelem pillanatai.
Én nem voltam olyan jó játékos, mint az olimpiai bajnokaim. De jobb voltam annál, semmint hogy a hátam mögött kiröhögjenek, hiszen megszakításokkal 13 évig voltam válogatott. Így például amikor Molnár Tamásnak megmutattam egy reptéri átszállásnál, még az első olimpiai arany megszerzése előtt, hogy miként akadályozza meg a védőt a megelőző szerelésben, hitt nekem. Tudta ugyanis, hogy játékosi tapasztalataim alapján adok tanácsot.
A játékos mindig igényli a visszajelzést, a gondoskodást. Számára ez akkor is pozitív, ha nemcsak dicséretet, hanem építő kritikát, javulási, fejlődési tervet is vázol neki az edzője. Így tud kiépülni a kölcsönös bizalom.
A legnagyobb csapdája az egymás utáni győzelmeknek, ha a játékosállomány nem változik. Mert nagyon nehéz ugyanannak az edzőknek felkészíteni, motiválni ugyanazokat a játékosokat, hogy újra kivívják a sikert.
Gladiátorok harcolnak egymással a mély vízben. Ez a vízilabda misztikuma. Sok semleges néző azért jön, hogy ezt a titokzatosnak tűnő tevékenységet csodálja.
Akit beválogattam a keretbe, arról tudtam, hogy érzelmileg is jól tudunk majd együtt dolgozni. Minden játékosomat szerettem. Ha valaki megérezte volna, hogy nem szeretem, visszaesett volna a teljesítménye. Ilyenkor hiába eredményes más csapatban, az én keretemben biztosan nem az.
Addig tudunk tenni azért, hogy valami maradjon utánunk, ameddig élünk. És addig azért erre ügyelni kell.
Boldog voltam, amikor abbahagytam a játékos-pályafutásomat, holott nem lettem olimpiai bajnok, annak örültem, amit elértem, nem pedig azért bánkódtam, amit nem értem el. Ugyanez történt a szövetségi kapitányi időszakban, nyilván vannak keserűbb emlékek, tudomásul veszem, ez a sport része.
A csalódásokból mindig tudtam tanulni, talpra állni, erősen kijönni belőle, a korrekciós sikerek rendbe rakták a megelőző csalódást.
Bármit csinálsz az életben, azt vagy profi szinten, vagy sehogy! De semmit ne csinálj csak úgy!
A teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról.
A kapufa éle mindig igazságos, mert annak lövése pattan be, aki a hétköznapokon többet tett a győzelemért.