Nem minden vihar azért sodródik az utadba, hogy tönkretegye az életed. Néhány azért jön, hogy megtisztítsa az előtted lévő utat.
Nem feltétlenül kell mindenkinek hitelesnek lennie. (…) Egy hétköznapi embernek inkább önazonosnak kéne lenni. Ezek hallatlanul jó érzések, mint egy jó ebéd után, amikor a hasad tele van. Úgy felkelni, hogy nincs titkod, nem sunnyogsz, nem kell hazudnod, nem kell manipulálnod, nem kell félned: szerintem ennél többet az ember nem nagyon kívánhat magának.
Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig.
Ha az ember motivált és egy kicsi országban él, akkor meg kell ragadni a lehetőségeket. Nem lehet finnyázni. Ha itt kettőre nemet mondasz, lehet, hogy nincs harmadik.
A napi hajtás, a rossz kapcsolat, az unalmas munka, az olyan feladatok sorozatos elvégzése, amivel nem értesz egyet esetleg… nagyon sok mindenből tevődik össze az emberi boldogtalanság.
Szerintem nincs boldog élet anélkül, hogy értelmes dologgal ne foglalkozzon egy nő.
Nyilván az ember valójában nem érzi a különbséget az 59 és a 60 között, a kerek számok inkább mérföldkövek az ember útján, amikor jó megállni, visszanézni, egy kicsit spekulálni a dolgokon.