A testi egészséget szinte mindenki a legutolsó helyre rakja a javak sorában, s kevés olyan cselekedet vagy fontos ügy van az életben, ahol az egészség ne szorulna minden más szempont mögé, már ha egyáltalán figyelembe veszik. Ennek részben, bár távolról sem teljes egészében, az lehet az oka, hogy az életet alapvetően az egészségesek birtokolják, akik, mint mindig, vagy semmibe veszik, vagy el sem tudják képzelni, hogy elveszíthetik azt, ami az övék.
Ifjú leány – hallgass reám:
Szived dobog – szemed ragyog,
Ma még tavasz van: holnap itt a tél!
Bolond, ki csillag nélkül vízre kél,
Kürt nélkül harcba, útra könyv hián,
Ki élni szerelem nélkül kiván!
Egy csöpp szerelemért
Egész élet se sok,
S ha az nincs: szívesen
Ingyért is meghalok.
Nem kétséges, egyetlen retorikai vagy költői mű sem önnön minősége alapján ítéltetik meg, hanem sokkal inkább azon hatás alapján, amelyet olvasóira gyakorol, mégpedig oly módon, hogy amikor az olvasó ítéletet alkot róla, nem magát a művet veszi alapul, hanem mintegy saját személyiségéből indul ki.
Bármily nagy jót élvez is az ember, mindig nagyobb jóra vágyik, mert nem lankad az önszeretete, s mivel az a jó, bármilyen nagy is legyen, mindig behatárolt marad, míg az önszeretete határtalan. Bármily szeretetre méltó állapotban éltek, mindig jobban fogjátok szeretni magatokat, mint ezt az állapotot, vagyis egy még jobb állapotra vágyakoztok majd. Tehát soha nem lesztek elégedettek, soha nem fogjátok tökéletes szeretettel szeretni azt az állapotot, amelyben éltek, és soha nem tudtok tökéletesen megbékélni azzal a sorssal, amely nektek jutott. Vagyis soha nem lesztek – mert nem lehettek – boldogok sem ezen a világon, sem egy másikon.
Mikor megkérdezték, mi végre születik az ember, tréfásan így válaszolt: hogy megtudja, mennyivel okosabb meg sem születni.
A legtöbbek által igazinak tekintett örömöket hasonlatosnak nevezte az árticsókához, ahol ahhoz, hogy az ízes maghoz eljussunk, előbb le kell rágni és meg kell enni az összes levelet. Ráadásul az ilyen árticsóka nagyon ritka, mert sok egyéb növény is van, amely kívülről annak látszik, belülről viszont magtalan.
Amikor az emberek nem másokat ismételnek, akkor magukat ismétlik.
Rendszerint mindent tönkretesz a világban az a hajlamunk, hogy mást adjunk, mint ami a lényegünk; s ez lehet az oka annak, hogy jó néhány embert elviselhetetlennek érzünk, akik pedig igen szeretetreméltók lennének, ha megelégednének saját magukkal.
A gyermekek mindent találnak a semmiben, a felnőttek viszont semmit a mindenben.