Sok mindenre megtanított a sport: a küzdeni tudásra, fegyelemre, kitartásra. Persze a sportban a siker, a győzelem a cél, az az elsődleges, de legalább olyan fontos, hogy a sport által lettem az az ember, aki vagyok.
A sport révén nagyon sok embert megismerhettem, sok országból rengeteg barátra tettem szert. A tornászok között sosem fordult elő, hogy utáltuk volna bármelyik nemzet sportolóit. Tudtunk örülni egymás sikereinek, és a verseny után ugyanúgy le tudtunk ülni egy sör mellett beszélgetni, bármi is volt az eredmény.
Mindig zavart, ha valaki jobb volt, mint én. Ha valaki szimpla szaltót csinált, akkor én duplával próbálkoztam, küzdöttem, hogy a következő versenyen már én legyek a jobb.
Edzés, edzés és edzés, enélkül lehetetlen elérni ezt az eredményt.
Szerintem a futás boldoggá teszi az embert és persze, egészségesebbé is.
A futóverseny kiváló közösségépítő, és egyébként az egónak is jót tesz, amikor az ember bizonyítottan végigfut egy adott távot.
Ha harminc éven keresztül bent vagy egy sportágban, akkor szerintem egyértelmű, hogy tudni fogod hogyan oktasd azt. Hiába végzel el egy szakedzői tanfolyamot, ha a sportágadat nem csináltad elég ideig.
Egészen a sportkarrierem végig nem volt számomra olyan, hogy hétköznap. Két hét nyári leálláson kívül nem volt szünet, be volt osztva majdnem minden napom. Nem kellett azon gondolkoznom, hogy mihez kezdjek a szabadidőmmel.
Hathónaposan már felálltam, kilenchónaposan pedig járni is tudtam. Kisgyermekként látszott, hogy a fizikai képességeim átlagon felüliek. Erősebb voltam, mint a többi gyerek és tetszett, hogy gyorsabban megtudom tanulni a gyakorlatokat.
Soha nem értettem, hogy miért kell az emberek magánéletét kivesézni, sportolók esetében miért foglalkoznak ezzel. Igaz, egy főzőműsorban és egy másik televíziós produkcióban szerepeltem, ám soha nem a médiából éltem. Gusztustalannak tartom, ahogy felfújják a dolgokat, teljesen más színben tüntetik fel a valósat.
Az a tapasztalatom, hogy néhány sportágat leszámítva a versenysportból nem lehet megélni, s kevéssé becsülik itthon. Minden téren azt látom a gyerekek, fiatalság részéről, ha adott a lehetőség, hogy sportoljanak, akkor élnek vele – hobbi szinten. A kőkemény, mindennapos edzések, az esetleges hajnali kelés már kevésbé motiválják őket.
Én imádom a tréneri munkát. Ha ez nem adatik meg idehaza, elmegyek Ternitzbe. Ott legalább megbecsülnek.
Régen rájöttem arra, hogy a család nyugalma bárminél többet ér.
A tornasport szubjektív, de ha annyival jobbat tudtam az ellenfeleimnél, mint 2000-ben, akkor nem volt kérdés, hogy én vagyok a legjobb.
Nagyon rossz fiú voltam, amolyan fekete bárány, mert mindig elmondtam a véleményemet. Márpedig ha nem jó véleményt mondok az edzőkről vagy a szövetségről, hiába van igazam, akkor sincsen. Rengeteg energiát elpazaroltam ezekre a küzdelmekre, mert másokért is szót emeltem.