Csollány Szilveszter

Sok mindenre megtanított a sport: a küzdeni tudásra, fegyelemre, kitartásra. Persze a sportban a siker, a győzelem a cél, az az elsődleges, de legalább olyan fontos, hogy a sport által lettem az az ember, aki vagyok.

Mindig zavart, ha valaki jobb volt, mint én. Ha valaki szimpla szaltót csinált, akkor én duplával próbálkoztam, küzdöttem, hogy a következő versenyen már én legyek a jobb.

Edzés, edzés és edzés, enélkül lehetetlen elérni ezt az eredményt.

Ha harminc éven keresztül bent vagy egy sportágban, akkor szerintem egyértelmű, hogy tudni fogod hogyan oktasd azt. Hiába végzel el egy szakedzői tanfolyamot, ha a sportágadat nem csináltad elég ideig.

Egészen a sportkarrierem végig nem volt számomra olyan, hogy hétköznap. Két hét nyári leálláson kívül nem volt szünet, be volt osztva majdnem minden napom. Nem kellett azon gondolkoznom, hogy mihez kezdjek a szabadidőmmel.

Hathónaposan már felálltam, kilenchónaposan pedig járni is tudtam. Kisgyermekként látszott, hogy a fizikai képességeim átlagon felüliek. Erősebb voltam, mint a többi gyerek és tetszett, hogy gyorsabban megtudom tanulni a gyakorlatokat.

Az a tapasztalatom, hogy néhány sportágat leszámítva a versenysportból nem lehet megélni, s kevéssé becsülik itthon. Minden téren azt látom a gyerekek, fiatalság részéről, ha adott a lehetőség, hogy sportoljanak, akkor élnek vele – hobbi szinten. A kőkemény, mindennapos edzések, az esetleges hajnali kelés már kevésbé motiválják őket.

Én imádom a tréneri munkát. Ha ez nem adatik meg idehaza, elmegyek Ternitzbe. Ott legalább megbecsülnek.

A tornasport szubjektív, de ha annyival jobbat tudtam az ellenfeleimnél, mint 2000-ben, akkor nem volt kérdés, hogy én vagyok a legjobb.