Jobban megértem magam az állatokkal, mint az emberekkel. Mert egyenesebbek, kiszámíthatóbbak.
Volna, volna! Ha a nagyapámnak kereke lett volna, akkor villamos lenne! A múlt idejű emberekkel az a bajom, hogy soha nem érkeznek meg a jelenbe. A jövő idejű emberek (akik állandóan azt hajtogatják: mi lenne, ha, mi lesz, ha mégse), úgy élik túl a jelent, hogy már el is múlt, mire észrevennék. A jelen a legértékesebb, mert most van, de csakis most.
Mindenkinek van lelke. De nem mindenki engedi meg magának, hogy lelki életet éljen. (…) A férfiakat úgy szocializálják, hogy ne sírjanak, ne hagyják el magukat, ne panaszkodjanak, ne álmodozzanak, ne legyenek érzékenyek. De ez nem azt jelenti, hogy belül üresek!
Nem igaz, hogy jobb félni, mint megijedni. A félelem elveszi az energiát magától az élettől, amelyet úgy akarunk óvni, pedig az élet a sok baj nélkül is rövid.
Amikor ilyen nehezen döntünk bármilyen kis és nagy kérdésekben, mint manapság, akkor bizony keressük az átmeneteket, a kibúvókat, nem lehetne, hogy is-is? Nem lehet „és” a „vagy” helyén?
Az ateisták egyszerű sült galambot emlegetnek, de mindenki várja a csodát kívülről, amelyet nem épített fel belülről. A trénerek meg azt sugallják: minden rajtad áll, vedd a kezedbe az életedet. Én meg azt mondom, tedd, amit akarsz, de ne akard, amiért nem tettél semmit.