A dráma olyan, mint az élet, csak az unalmas részek ki vannak vágva.
Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.
Az első forgatókönyvemet 22 évesen írtam, az első filmemet pedig 25 évesen rendeztem (…) Amikor az emberek azt mondják, 70 éves vagyok, én azt mondom, ez zavaros hazugság. Kétszer 35 éves vagyok, ennyi.
Félek a tojásoktól (…) Az a fehér, kerek, lyukak nélküli izé… Látott már valaki felháborítóbbat, mint egy tojássárgája, amely feltöréskor kiönti a sárga folyadékát? A vér legalább vidám, vörös. De a tojássárgája sárga, lázadó. Én inkább sosem kóstoltam meg.
Cáfolom, hogy valaha azt mondtam volna, a színészek marhák. Csak annyit mondtam: a színészekkel úgy kell bánni, mint a marhákkal.
A félelmet nem olyan nehéz megérteni. Végül is nem ijedtünk meg mindannyian már gyerekként is? Semmi nem változott azóta, hogy Piroska szembenézett a nagy és rossz farkassal. Ami ma megijeszt minket, az ugyanaz, ami tegnap, csak már egy másik farkas. Ez a félelemkomplexus minden emberben ott gyökerezik.
A játékfilmekben a rendező az isten; a dokumentumfilmekben pedig Isten a rendező.
Engedjék meg, hogy név szerint csupán négy olyan személyt említsek meg, akik a legnagyobb szeretettel, elismeréssel, bátorítással és állandó együttműködéssel segítettek engem. A négy közül az első filmvágó, a második forgatókönyvíró, a harmadik a lányom, Pat édesanyja, a negyedik pedig kiváló szakács, aki rendre csodát tett az otthoni konyhánkban. A nevük: Alma Reville.
– mondta azután, hogy 1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját
A közönség rögtön holttestet keresett volna a hintóban.
– nyilatkozta egyszer, hogy mi történt volna, ha ő rendezi a Hamupipőkét
Ha elég jók, a hang elhallgathat, a közönség úgy is tökéletesen érteni fogja, mi történik.
– mondta Hitchcock a hangosfilmekről