A nőkben hatalmas gyűlölet tud felhalmozódni, ha a kapcsolatuk nem úgy alakul egy férfival, ahogyan elképzelik… Tényleg, és a barátság! A legtöbb ember úgy tartja, hogy valójában csak férfibarátság létezik, mert a nők nem képesek rá.
Amikor azt mondom, hogy egy férfi legyen erős, és igenis bizonyos helyzetekben irányítson, az nem azt jelenti, hogy örökké kussoljak, mert ő mindent jobban tud!
A nők nem azért bizonytalanabbak érzelmileg, mert tökéletlenek lennének. Ó, dehogy is. A nők hangulatváltásainak az a titka, hogy túl sokat fognak föl a világból, túl sok érzést élnek meg a környezetükből. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással. S amikor kiborulnak, amikor túl nagy bennük a káosz és az érzelmi hullámzás, elég, ha csak a válladba fúrják a fejüket, elég, ha csak átöleled őket. Te, a férfi, pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget.
Ne keress a tetteidre logikus magyarázatokat, ne keress indokokat. Élj meg mindent, ami előbújik a szívedből, és felejtsd el a szégyenérzetet!
Ha te valóban adnál, ha te valóban az adásban testesülnél meg, akkor eszedbe sem jutna az a szó, hogy „kapni”. Ebben az esetben te nem adni, csak üzletelni akarsz. S amikor nem kapod vissza az elvárt érzelmet, nekiállsz balhézni: ha már szép szóval nem tudtad kizsarolni a figyelmet, megszerzed erővel. Hisztizel, duzzogsz és megbántódsz, mert tudod, hogy ezek az érzelmek a férfiaknak mindig energiaveszteséget jelentenek. (…) Ha az asszony akarata érvényesítéseképpen belekezd a hisztibe, a férj azonnal ráhagyja, és menekülőre fogja a dolgot.
Tényleg azt hiszed, hogy a szeretet jele az, ha bántod a másikat? Persze, hogy nem. A szenvedésben – leszámítva a szado-mazo klubot – szó sincs szeretetről. S a női-ego mindig legyártja az indokot a pasas kínozására: az egyik legáltalánosabb energiazsaroló trükk az „én csak adok, te pedig nem törődsz velem” című vita.
Noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elől, a nő üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nő hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nő elégedetten hátradől. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nő két másodperc alatt elfelejtette az egészet.
A nő mindig tudja, hol a határ, épp csak szereti feszegetni, épp csak szereti mindig kijjebb és kijjebb tolni. Mert csak így érzi az erejét, és csak így kapja meg azt az intenzív érzelmi energiát, amelyre szüksége van.
Noha már nem tudod a másikat szeretni, a másiktól jól megszokott figyelemenergiára szükséged van. S mivel ezt már szép szóval nem tudod elérni, marad a csúnya. Az örök hűség esküjének árnyékában mindent megteszel, hogy a fájdalom, a düh és a szenvedés által energiát nyerj tőle. Iszonyatos ravaszsággal kínzod a másikat, s csak azért, hogy az egód kielégüljön, hogy megkapja a maga kis figyelemmorzsáit. Ha nincs szerelem, legalább legyen gyűlölet.
Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot.
Ha nem a világnak játszol, ha megéled magad, akkor a világ felfigyel rád. Mert az ember mindig felfigyel arra, ami igaz: a médiának és a reklámoknak köszönhetően manapság már annyi a talmi, hogy mindig feltűnik a valódi.
Miért kellene tetszened egy férfinak? Miért kell a saját énképedet, a saját önérzetedet mások ízlésétől függővé tenni? Mi a fenét törődsz a többi ember véleményével?!
Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szerelem és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez. Ha viszont nem látja meg benned a nőt, lehetsz bármennyire dekoratív, nem fogsz tetszeni neki.
Ha kíváncsi vagy, mi is a szerelem, ha kíváncsi vagy, mit is jelent valójában nőnek és férfinak lenni, ha tudni akarod, miért vagy épp miért nem működnek a házasságok, meg kell értened a személyiséged és az általad boldogságnak nevezett érzés kialakulását. Az már csak hab a tortán, hogy ha tisztába kerülsz az egód „boldogságteremtő” mechanizmusával, el fog oszlani a lelkedben és a magánéletedben forrongó zűrzavar.
A boldogság létezik. Nem tehetsz érte semmit, és nem is kell tenned érte semmit, az akaratoddal csak elfojtod a belőled feltörekvő örömöt. Amikor nyomorultul érezted magad, a boldogtalanságod vélt okát próbáltad megszüntetni. Ám ez sosem vezetett eredményre, szándékod sosem érte el célját. Mindig az idő gyógyította be sebeid; hiába próbáltad eltüntetni a lelkedben tomboló szenvedést, hiába akartál megszabadulni a gyötrelemtől, a kín egyre erősebben ragaszkodott hozzád.
Vagyok, ami vagyok, maga a zárt és végtelen, a tele és az üres, a kezdet és a vég – a Teljesség.
Az elől a nő elől, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparnia a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törődik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idő elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy.
Nézd meg magadat ajándékozás közben. Hogy is mondtad? Érdek és elvárás nélkül adsz, nem vársz viszonzásul ajándékot, mert neked a másik öröme az öröm… igen, te valóban nem ajándékot vársz viszonzásul, hanem a másik ember örömét. S ez talán még rosszabb, mint ha egy vázát vagy nyakkendőt kérnél cserébe, mert azt az embert, akinek meglepetést szeretnél szerezni, belekergeted a hazugságba. Hiszen mi is történik? Odaadod a csomagot, és lesed, hogy mennyire örül az ajándékodnak. Még mondani is szoktad: „nyisd már ki, hadd lássam az arcodat!” A szerencsétlennek azonnal görcsbe rándul a gyomra, és miközben a csomagot bontogatja, lehajtott arcán már a mosolyt gyakorolja, mert tudja, hogy meg kell felelnie az üzletnek: ajándékot adtál, amiért neki cserében örülnie kell. (…) Az örömszerzés csodáját tönkreteszed az öröm elvárásával.
Az a biztos jele a tévedésnek, ha melldöngetve hangoztatod az „igazságot”.
Nincs ember, akit ne befolyásolna a körülötte élők véleménye, nincs, aki ne a társadalom által ráaggatott szerepet játszana. Ez még akkor is így van, ha már valódi egyéniségnek hiszed magadat, sőt, talán akkor vagy leginkább a beléd nevelt elvek rabja.