Hullámzott fölöttük is és bennük is a jó s a rossz, mint ahogy a tó fölött s a világ fölött hullámzik az idő.
A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Az idő takarójába szőtt folyamatosság titkos szálait nem könnyű megtalálni és megmagyarázni. De a lélek titkait mindig a megmagyarázhatatlan őrzi, s érte érdemes megismerni a múltat a jövő kedvéért.
Ahol sokat unatkoznak az emberek, és nincs mit csináljanak az idejükkel, ott megesik, hogy bogár lepi el a fejeket belülről.
Az ember csak szánt, vet, kapál, arat. Ganét hord, újra szánt, újra vet, újra meg újra. S egyszer csak észreveszi, hogy a hajában szürke szálak vannak, megszélesedett a homloka, szakálla szürke már s bajusza bozontos. Az ember csak észreveszi, hogy a csikóból csontos öreg ló lett, a gyermekek szakállt eresztettek és bajuszt. A bölcsőben síró leánykák férjhez mennek és új bölcsők ringanak. Az ember, ha ezeket észreveszi, meglepetve megtorpan és elcsodálkozik. Istenem, mondja, hát így… hát így vagyunk már. Eltelt az idő.
A rendes emberi életben az időnek nagyon színes és változatos jelentősége van. Az ember felébred reggel és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fűződnek egymásba a történések gyöngyszemei s még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt.
Idő idézetek, Mindennapok idézetek, Wass Albert idézetek idő
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Ellophatod valakinek az aranyóráját és visszaadhatod megint. Ellophatod a pénzét és megtérítheted a kárt. Csak egyvalami van, amit nem téríthetsz meg soha. Ez az idő. Ha valakinek ellopod az idejét. Ha megvárakoztatsz valakit. Ez olyan, mintha ellopnál ennyi meg ennyi időt valakinek az életéből. Nem térítheted meg soha. Az idő az ember legnagyobb és legfontosabb kincse. Ellophatod valakinek a lovát és visszaadhatod megint. Mindenét ellophatod és megtérítheted. Csak az ellopott időt nem lehet megtéríteni soha. A várakozásban eltöltött időt semmi földi hatalom nem hozhatja vissza. Nincs, elveszett, vége. Örökre elveszett.
Kapcsolódó személyek és kategóriák:
Az idő múlása mindannyiunk közös tapasztalata, Wass Albert pedig különleges érzékenységgel tudta megfogalmazni ennek súlyát, szépségét és múlandóságát.
Ebben a válogatásban az erdélyi író olyan idézeteit találod az időről, amelyek elgondolkodtatnak a jelen értékéről, az elmúlás természetéről és arról, hogyan lehet a legjobban megélni a vissza nem térő pillanatokat.
Wass Albert szavai egyszerre figyelmeztetnek és vigasztalnak – segítenek meglátni az időben rejlő lehetőségeket és az emlékezés fontosságát.