Csanádi Imre

Csanádi Imre

1920. jan. 10. - 1991. febr. 23.

Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító

Nem kéklett a Vértes, feketéllett,
hajló háta égre görbedt-rémlett.
Éjszaka volt, Negyvennégy december…
Alig bírtam dobogó szívemmel. –

Hegyek, édes megszeppent nénéim,
térdeteken jó volt üldögélni;
lakattatok szőlővel, dióval,
voltatok csend, tücsökszó, rigódal.

Voltatok ős, mámorító szépség,
döngettétek a munka szívverését.
S ha nevem egy verssel még kiröppen:
költővé is általatok lettem.

Szőkül a búza,
Feje földre húzza.
Le,le, learatjuk,
Kévébe kapjuk,
Kepe-sorba rakjuk,
Szekéren behordjuk,
Asztagba tornyoljuk,
Cséplőgép kivereti,
Gőzmalom megőrleti.
Porzik a liszt, mint a hó,
Abból sül a friss cipó.

Megyek, megyek
Mendegélek
Kerek erdőn
Keresgélek.
Vackort,
Vadrózsát,
Virágszagú
Szamócát,
Nagykalapos gombát-
De nem a bolondját!

Új év, új év,
új esztendő!
Hány csemetéd van?
Tizenkettő!

Jégen járó Január,
fagyot fújó Február,
rügymozdító Március,
Április, füttyös, fiús,
virághabos víg Május,
kalász-konyító Június,
kasza-suhintó Július,
aranyat izzó Augusztus,
szőlőszagú Szeptember,
levelet ontó Október,
ködnevelő November
deres-darás December.

Hó, hó, friss hó,
angyalváró,
gyöngyen hulló
gyöngyvirág-hó, –
csupasz bokrok
csipkézője,
fák fodros
fejkötője,
kerítések
keszkenője,
hegyek-völgyek
ünneplője.

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola:
Csingi-lingi! Gyertek, gyertek!
Szól a csengő szép szava.

Megyünk ím már, hogyne mennénk,
Kedvesek ám a betűk.
De most azért óvodásként,
Mégis könnyes a szemünk.

Üzenget a tájnak a tél,
közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél
első cicomája a fákon.
Fácánok, őzek, kósza nyulak
ámuldoznak avítt csodákon:

Békével töltözik a völgy,
csönd gyűlik földünkre, bársony, –
egyszer csak, egyszer, angyalok
szállnak alá zizegő szárnyon,
Fehér lesz, fehér lesz, minden fehér, –
kivirágzik minden madárnyom.