Jelcin nem Jézus Krisztus – nem ő az, akinek számot kell adnom magamról.
Politika idézetek
Kiállni a demokratikus elvek és a jogállamiság mellett, kizárni a hatalom bitorlása vagy a meggondolatlan tettek minden lehetőségét, ez az, amiért a társadalomnak és az államnak felelősséget kell vállalnia. Hiszem, hogy Oroszország demokratikus fejlődése az egyetlen és helyes út, mert csak ezen az úton léphet előre országunk és oldhat meg minden problémát.
Az emberi intellektus elsorvasztása, és az önmagáról kialakított kép befolyásolása leghatékonyabban dogmák elfogadtatásával érhető el. Más információval szemben a dogma mindig hevesen védi magát, visszaver minden, szűk és merev nézeteinek ellentmondó véleményt. A dogmák biztonságérzetet nyújtanak, másrészt eszközt a hatalom fenntartásához. Az emberiség hajlamos a végletekig görcsösen kapaszkodni mindkettőbe. A dogmák végtelenül sok formát felvehetnek. Ha eléred, hogy a különböző embercsoportok egymással ellentétes dogmákhoz ragaszkodjanak, akkor nagyon könnyen tudsz közöttük konfliktust kelteni, és az „oszd meg és uralkodj” elve alapján játszva fenntarthatod uralmadat felettük. A manipulátor számára a júdaizmus éppoly hasznos, mint a kereszténység és az iszlám; a politikai „bal” éppoly fontos, mint a „jobb”.
Nem tudom, mi a struktúrája ennek a mai világnak. Mert az egy elég érthető struktúra, hogy állnak előtted géppisztollyal, és te a másik oldalon vagy. De most? Nemcsak nálunk, hanem az egész világban. Hogy lehet elérni azt, hogy a hülye ember saját maga ellen döntsön? Mi a trükkje? Már nem tudom, melyik afrikai országban történt. Diktátor volt, jöttek a demokratikus választások. Megjegyeztem, hogy mi volt a plakátra írva, amit a diktátor hívei ragasztottak ki: „Az apámat is ő ölte meg, az anyámat is ő ölte meg, én mégis rá szavazok.” Hogy van ez? Az ember mindig hülye volt, tudom.
A politika olyan, akár a póker. A tét gazdát cserél, de soha nem hagyja el az asztalt.













