Mindenkinek megvannak a maga korlátai…, de ezek felismerése hatékony gyógyszer az önteltség ellen.
Bennem megvan a lehetőség arra is, hogy lusta, semmirekellő és ahhoz is, hogy egészen derék, munkabíró fickó legyek!
Azt hiszem, a legnagyobb hiba az, hogy nem tanuljuk meg elég korán a megtakarítást szokásként kezelni. Mert a megtakarítás megszokás kérdése. A második legnagyobb hiba az, hogy az emberek hamar akarnak meggazdagodni. Lassan elérni, hogy jól élj, az viszonylag könnyű. Gyorsan meggazdagodni sokkal nehezebb.
Szerintem a legfontosabb, hogy úgy csinálj dolgokat, ahogyan a legtermészetesebbnek érzed. Amikor elkezdesz úgy dolgozni, hogy az nem illik a személyiségedhez, ott kezdődik a zűrzavar. Ott siklanak félre a dolgok. Mindenki másképp kezeli ezt. Lando egészen másképp kezeli, mint én. A mezőnyre szerintem ugyanolyan érzések jellemzőek, függetlenül attól, hogy a nyilvánosság látja-e vagy sem. Így vagyunk kódolva emberként és versenyzőként. Az érzések különböznek, és az is, ahogy kezeled őket. Nem hinném, hogy létezne helyes vagy helytelen módszer. Ez egyéniségfüggő.
Dolgozz keményen az állásodban, és meg fogsz belőle élni. Dolgozz még ennél is keményebben saját magadon, és egy vagyonra fogsz szert tenni.
Vállalni kell a felelősséget. A körülményeken, az évszakokon vagy a széljáráson nem tudunk változtatni, magunkon azonban igen.
Ez itt pedig magam vagyok,
Régi tüzek fekete üszke
S fölöttünk végzet-szél fütyöl,
Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj,
Avagy légy rám ujjongva büszke.
A fejfájás egyfajta önostorozás. Ha legközelebb megfájdul a fejed, gondold át, mennyiben és miért hibáztatod magad.
Mivel az önbecsülés arról szól, hogy mit gondolsz magadról, tökéletes szabadságodban áll azt gondolni, amit akarsz. És miért is akarnál keveset gondolni magadról?
Ha mindig másodikként tekintesz önmagadra, nehéz azt érezned, hogy megérdemelsz valamit.
Ha nem bocsátunk meg valakinek, ezzel korántsem az illetőt bántjuk, hanem saját magunkat. Ez már nem az ő gondja, hanem a miénk.
Ha megtanuljuk szeretni önmagunkat, gondolkodásunk átalakul, felépítjük önérzetünket és önbecsüilésüinket, és engedélyt adunk az életnek, hogy átadja mindazt a jót, ami a tarsolyâban van.
Mi hívjuk létre élményeinket, valóságunkat, és benne mindenkit.
Amit „hibaként” könyvelünk el magunkban, nem egyszer személyiségünk megkülönböztető jegye. Ettől válunk egyedivé és páratlanná. A természet sohasem ismétli önmagát.
Az életed nem vesz egyetlen éjszaka alatt teljes fordulatot, de ha következetesen, nap mint nap kellemes gondolatok mellett döntesz, akkor életed minden területén kifejezetten pozitív változásokat idézhetsz elő.
Tudom, ijesztően hangzik, hogy felelősek vagyunk az életünkért, de teljes mértékben ez az igazság, akár elfogadjuk, akár nem. A hibáztatás nem más, mint a hatalmunkról való lemondás. A felelősségvállalás erőt ad ahhoz, hogy változtassunk az életünkön. Ha az áldozat szerepét játsszuk, akkor a személyes erőnket arra használjuk, hogy tehetetlenek legyünk. Ha úgy döntünk, hogy vállaljuk a felelősséget, akkor nem vesztegetjük az időt arra, hogy valakit vagy valamit hibáztassunk a világban.
Az én mondanivalóm megértéséhez önismeret kell. Mégpedig alapos és őszinte.
A hála titkos csatornákat nyit meg. Arra fókuszálj, amid van, és ne arra gondolj, amid nincs! Mindened megvan már most, amire valaha szükséged lehet.
A hála egyik nagy ajándéka, hogy háttérbe szorítja az egót, s nagyobb megértést és együttérzést ad érte cserébe. Bosszankodás helyett az elismerést választjuk.