Néhány művész abban a hitben él, hogy a harag, a depresszió vagy más negatív érzés érdekesebbé teszi a művészetét. Ragaszkodnak a haraghoz vagy a félelemhez, hogy a munkájukba is beleadhassák ezeket. Már a boldogság ötletétől is hányingerük lesz. Azt hiszik, elvesztenék az erejüket, vagy nem lennének elég érdekesek.
Vannak emberek, akik költői lelkek, s nagyon szépen ki tudják magukat fejezni szavakkal. De a film egy önálló nyelv. És annyi mindent el tudsz vele mondani, mert idő és jelenetsorok állnak a rendelkezésedre. Rengeteg eszközöd van: párbeszéd, zene, hangeffektusok és még mennyi minden. Ezért olyan érzéseket és gondolatokat is ki tudsz fejezni, amire semmilyen más nyelv nem képes. Varázslatos médium a film.
Egyszer felkerestem egy pszichiátert. Egy rossz szokás miatt, ami teljesen az életem részévé vált, úgy gondoltam el kellene mennem egy pszichiáterrel beszélni. Amikor beléptem a rendelőjébe, rákérdeztem: – Ön szerint egy terápia valamilyen módon károsíthatja a kreativitásomat? – Mire ő azt felelte: – Nos, David, őszintén szólva, igen. – Elbúcsúztam hát tőle, és hazamentem.
Minden alkotásom különös világokról szól, olyan világokról, amelyekbe soha nem juthatsz el, hacsak nem építed fel és nem teremted meg őket a vásznon. Ez az, ami igazán fontos számomra a filmekben: az egyre furcsább világok felfedezése.
Beleszeretsz az első ötletbe, abba az első kis darabba, de ha az már megvan, a többi idővel köré épül.
A középiskolában olvastam Robert Henri The Art Spirit című könyvét, innen ismertem meg a művészélet lényegét. Nekem a művészélet azt jelentette, hogy teljesen a festészetért fogok élni, és mellette minden másodrendű marad. Azt hittem, csak így juthatok mélyre, csak így fedezhetem fel, mi van odalent. Bármi, ami leterelt volna erről az útról, akkori logikám szerint, nem lehetett a művészélet része. Valóban, a művészélet szabadságot jelent. Bár azt hiszem, talán kicsit önzőnek tűnhet. Persze nem kell önzőnek lennie, a lényeg, hogy egy művésznek időre van szüksége.
…A művészélet a szabadságot jelenti, azt, hogy elegendő időd legyen arra, hogy a jó dolgok megtörténjenek veled. Túl sok idő másra nem is mindig marad.
Az elefántember olyan film, amilyenből négyévente ki kellene jönnie egynek, jót tesz a világnak, ha elmennek megnézni az emberek. Gyönyörű történet, gyönyörű élmény, időtlen.
A düh, a depresszió és a bánat gyönyörű egy történetben, de a valóságban a filmrendezőre vagy a művészre méregként hat. Satuba szorítja a kreativitást.
Van, aki azt mondja, nem érti a zenét, de a legtöbb ember az érzelmeivel éli meg, és tudják, hogy a zene elvont, nem feltétlenül ésszel kell felfogni, nem kell rögtön szavakkal értelmezni, csak hallgatni. A film nagyon is hasonlít a zenéhez. Lehet nagyon absztrakt, de az emberek érteni szeretnék, értelmet akarnak neki adni, amit szavakkal ki tudnak fejezni. És amikor ez nem megy, csalódottak.
Aztán jött az impresszionizmus. Az tudod, hogyan született meg? A Renoir azt mondta, hogy egyik nap egyiküknek nem volt több feketéje. Hát így.
– Maga szerint, miért érdekli az embereket a művészet?
– Nem tudom…biznisz?
– Nem! Mert ez az egyetlen nyoma a mi földi utunknak.
A játékfilmekben a rendező az isten; a dokumentumfilmekben pedig Isten a rendező.
Ha elég jók, a hang elhallgathat, a közönség úgy is tökéletesen érteni fogja, mi történik.
– mondta Hitchcock a hangosfilmekről
Egy jó képnek nem kell technikailag tökéletesnek lennie, elég, ha emlékezetes.
Ha sikerül egy nap egy jó fotót készítenem, azt már sikernek tekintem. Általában sikerül többet, nem csak egyet, de a cél az mindig legalább egy.
A zene és a fotó számomra mindig is összefonódott. Egyetlen művészre sem tudok anélkül gondolni, hogy ne jelenjen meg egy kép a fejemben. Gyakorlatilag minden nap írok zenét, fényképezek vagy videózok, és ez mostanára még inkább így van, mint korábban. Az internet hirtelen sokkal több tartalmat igényel, videókat, képeket… mindent. Néha idegesítőnek is találom.
Sosem akartam sztár lenni. Mindig is zenész szerettem volna lenni, és az egész hozzáállásom a művészeten alapult, nem pedig azon, hogy mennyi lemezt adok el vagy milyen nagy arénákban játszom majd.
Lehet, a következő generáció már másképp fog állni a mozihoz. Mert már fiatalkorban megszokják, hogy a filmeket szépen összerakják, remek szórakozást nyújtanak, de csak arra jók, hogy valami elvonja a figyelmüket. Pedig szerintem a mozinak az életünkhöz is hozzá kell tudni adnia.
