Forgatni utálok, vágni imádok. Nem tudom megmondani, mi az, ami hajt, miért tesz rám ekkora hatást, amikor a vágószobában összeáll a kép, vagy a kamerával tökéletesen sikerül elkapnom egy érzést, egy fordulatot.
Művészet idézetek
Számomra a Szegénylegények mérföldkő volt. Soha nem láttam olyan kameramozgást, mint Jancsónál. Látszólag objektíven körbepásztázza a némán mozgó színészeket, és közben egy szó nélkül tökéletesen ábrázol politikailag vérfagyasztó helyzeteket.
Gyengét alkotni nehéz és fölösleges, mégis sokan csinálják. Ki tudja, miért.
Nem értette a családom, miért akarok én festő lenni. Hiszen már van fényképezőgép, mondták. Ennyit értettek belőle.
Egyre gyakoribb a mű nélküli művész, s a művészet nélküli mű, meg a minden nélküli semmi.
Az ihletnek, tudod, nem lehet parancsolni, akkor jön, amikor neki tetszik – ha pedig jönni akar, úgyis megjön.
Az úgynevezett realizmus gyakran mesterséges, csinált, köznapi és unalmas; a filmben nem a realitás a döntő, hanem az, amivé a képzelet alakítja a látottakat.
Az én szememben a színpadszerűség drámai megszépítést jelent: a szünet művészetét, egy könyv hirtelen becsukását; egy cigaretta meggyújtását; a színfalak mögött előidézett hatásokat, pisztolylövést, kiáltást, zuhanást, robajt; hatásos színre lépést, hatásos távozást – ezek mind olcsónak és könnyen leleplezhetőnek látszatnak, de ha kellő érzékkel és mértékkel élünk ezekkel az eszközökkel, ez jelenti a költészetet a színjátszásban.
Valaki azt mondta, a színművészet alapja a belefeledkezés. Ez természetesen valamennyi művészet alapelve, de különösen áll a színészre, hogy mindennél fontosabb a belső mérséklet és tartózkodás. Akármilyen féktelen, izgalmas is a jelenet, a színész bensejében a szakmai fogás nyugalomra és higgadtságra int, elindítja és irányítja az indulatok hullámverését – a külső tehát izgatott, a benső pedig fékentartott. Ezt csak belefeledkezéssel érheti el a színész.
Hány film, könyv, dal nem születhet meg, mert órák, napok, évek mennek veszendőbe pénzzel tömött ügyvédek, könyvelők, tanácsadók és egyebek kipárnázott, kényelmes odúiban!
A legfontosabb írói feladat, hogy az ember mértékletesen igyon, pontosabban tudományosan. Olyan ez, mint a magfúziónál a kritikus tömeg. Az alkohol a pszichikai szférában ugyanúgy hasadóanyagnak tekinthető, mint az atommáglyában a 235-ös tömegszámú uránium. Ha az ember mértékletesen iszik, jó kedéllyel, vaskos humorral kivédi a pálya szörnyűséges ártalmait, de ha délelőtt is iszik és délután is, akkor bekövetkezhet a robbanás.
Mennyire más dimenziókban mozog az, aki alkot és kitalál valamit, mint aki csak eladja azt, ami ugyan szép, de valaki más hozta létre!
Nem igaz, hogy a szobrok hallgatnak: épp beszédes természetük miatt kerülnek a közterekre.
Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világból való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon elkísérni, ahol az ismeretlen kezdődik.
Művész hazája széles e világ;
A hírnév országutját lakja ő,
S ez út hosszába` minden olajág,
Minden babér az ő számára nő.
Aki a saját jogán válik nagy művésszé, annak nincs szüksége arra, hogy a hatalom seggét nyalja. Akik a politikához dörgölőznek, és a balliberális elnyomást hangoztatják, azoknak a karrierjét a hiányérzet határozza meg, és a kudarcukat mások ármánykodásával magyarázzák.
Téved, aki azt hiszi, hogy egy művészt magánemberként is kell szeretni.
Tiéd a vérem, nagy komoly müvészet,
gyászos gyönyör, örömtelen öröm!
Csóvát vetek az otthonomba érted,
s a kedvesem, a szentet megölöm.
