Olyan világban élünk, ahol mindenkit motiválni kell, csak abba nem gondolunk bele, hogy a motiváció hiányának is épp mi vagyunk az okai. Mára ebből is sikerült üzletet csinálni. Motivációs tréning, persze jó pénzért. Én aztán most úgy megmotivállak, hogy kettéáll a füled, s mindezt ráadásul hétvégén. Mert miért is ne töltenénk a hétvégét olyan emberekkel, akik hétköznap már sikeresen antimotiváltak minket? Talán jobban motiválná szegény áldozatot egy sörös focimeccses délután vagy a szerelmével megejtett könnyed séta a parkban. De nem biztos, valószínűleg nincs igazam, mivel nem vagyok motivációs szakember.
Az olyan helyzetekben, amikor mélyponton vagyunk, megjelenik a félelem. Félünk, szorongunk, néha rettegünk. Ezt nem nagyon kerülhetjük el. Nemegyszer a félelem az egyetlen ösztönző erő, ami kilendít bennünket abból az állapotból, amiből addig nem tudunk kikerülni, mert hatékony cselekvésre indít, és egyszer csak valahonnan megérkezik hozzá az erő is.
Motivációs idézetek témák szerint
Néhanapján visszarepülni a fészekbe, különösen, ha nagy utat tett meg az ember, boldogító érzés – de élethossziglan ki nem repülni onnan veszedelem volna, hiszen akkor elcsenevészednének a szárnyaink.
Olyan vagy, mint a borostyán. Az is csak egy erős fába kapaszkodva képes életben maradni, máshogy nem. Tanulj meg a saját erődből, a saját gyökereiden állni!
Hagyjátok magatok mögött a tegnap álmait! Világítsátok be a Földet a tudás lámpásával, és építsétek fel a holnap palotáját!
Abban a pillanatban, hogy úgy érzed, nem megy tovább, vegyél egy nagy levegőt, és tudd, hogy erős vagy. Higgy abban, hogy elég szép a szíved, az életed, hogy elég vagy. Ha nem éreznéd, tegyél érte: tudd, hogy mi az elég, és érd el.
Vannak leckék, melyeket csak fájdalom képében sajátíthatunk el.
Ne hidd, hogy ha megszöksz, akkor megszabadulsz a problémáidtól, mert a szökés önmagában nem elég, hogy megváltozzon az ember. A megoldást ne kívül keresd, mert az benned van.
Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És akkor… akkor lépj rá.
Engedd el magad, és akkor visz a lendület. Aztán valamibe úgyis beleütközöl, hogy aztán újra elengedhesd magad.
Ha valamit megbántál végül,
S már jobb lenne mindent eltemetni,
Elölről már nem, de újra
Bármikor el tudod kezdeni.
Mindig meg van bennünk a lehetőség, hogy még magasabbra törjünk. Mindig mindent és bármit felülmúlhatunk. Minél őszintébbek vagyunk, annál több sallangot vetünk le magunkról, és annál nagyobb összhangba kerülünk saját magunkkal.








