A nem tárgyilagos kritikának különböző okai vannak. A kritizáló legtöbbször önmagával sincs jóban. Aki nem tárgyilagosan kritizál, az teli van méreggel és csalódással a félresikerült dolog miatt. Ezek a negatív érzések meghatározzák hanghordozását és szóhasználatát. A hangja szemrehányó vagy lekezelő. Túloz és általánosít. Ehhez jön még az a (többé-kevésbé tudattalan) vágya, hogy megleckéztesse, helyre tegye, vagy lejárassa a másikat.
A művész tulajdonképpen sohase hallgasson kritikára, legkevésbbé munkaközben. A kritika megrontja az elfogulatlan, naiv biztosságot és aláássa az alkotó erőt.
A negatív kritika olyan, mint az éles kés. Azonnal széthasítja a bizalom könnyű fátylát.
A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.
Az igazi kritika egyszerre kell, hogy biztasson és nyesegessen – biztasson, hogy valaki a legtöbbet tudja kihozni talentumából (amennyiben van neki) és bíráljon, azaz jelezze a mű gyengeségeit, illetve a téma és kifejezésmód közötti esetleges ellentmondást, disszonanciát.
Minden kritikát érdemes úgy megfogalmaznod, ahogyan te magad is szívesen fogadnád.
Semmi más nem sorvasztja el úgy az emberek becsvágyát, mint a feletteseiktől származó kritika.
Nem a kritika, hanem a forradalom a hajtóereje a történelemnek.