A szerelem jobban tetszik, mint a házasság, éppúgy, amint a regény is mulatságosabb, mint a történelem.
A házasság – tudomány. A házasságnak állandóan harcolnia kell egy mindent fölfaló szörnyeteg, a megszokás ellen.
A házasságnak az a pillanata, mikor két szív megértheti egymást, olyan rövid, mint a villám, s ha egyszer eltűnt, sohasem tér többé vissza.
A házassággal úgy vagyunk, mint a kalitkával: a kint levő madarak erőnek erejével be akarnak jutni, a már bennlevők meg ki akarnak szabadulni.
Minden forró víz lehűl, ha leveszik a tűzről. Ez történik a házassággal is, amely testi lángokon forr meg.
A házasélet felhői éppen úgy megérkeznek villámlással és dörgéssel vegyest, mint a természetben, s éppen olyan természetesek is. Sőt éppen olyan hasznosak is, mert utána kitisztul a légkör, az egyformaság szürke porát leveri az eső, újra süt a nap, és csak akkor látni, milyen szépen süt, akkor érezni, milyen áldóan meleg.
Nem az a féltékenység a legnagyobb, amit nő egy másik nő iránt érez, hanem az, amit a feleség a barátokkal szemben érez, akik szabadságot, egyéni függetlenséget, átbeszélgetett éjszakákat, őszi tüzeket, boros és bortalan mámort, egyszóval mindazt jelentik, amely csak nagyon ritka házasságba fér bele, nagyon bölcs vagy nagyon buta asszonyok mellett.
A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.
A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni.
A házasság az a műhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Olyan, mint a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek.
Feleségnek csak azt a nőt válaszd, akit, ha férfi volna, barátnak választanál.





