Nekem a legnehezebb szó a világon a köszönöm. Köt. Soha nem bírtam elviselni semmiféle köteléket. Még a hála kötelékét sem. Még az ilyen angyali köteléket sem.
A hála titkos csatornákat nyit meg. Arra fókuszálj, amid van, és ne arra gondolj, amid nincs! Mindened megvan már most, amire valaha szükséged lehet.
A hála olyan talaj, amiben az öröm könnyen kivirágzik. Kiszabadít minket az énközpontúság börtönéből.
A hála több, mint egy egyszerű köszönöm, amikor ajándékot kapunk. A hála az, amikor tudatában vagyunk, hogy most élünk; amikor megengedjük magunknak, hogy teljesen a pillanatra figyeljünk és értékeljük az életet, amit élünk; amikor arra koncentrálunk, ami valóban a miénk, és nem arra, ami nem az. Klisé? Teljesen.
– Tudod, mi az igazi titka annak, hogy jó ember maradj akkor is, ha sikeres vagy?
– Na mi? – nézek rá kitágult pupillákkal.
– A hála. Maradj hálás…
Mindazok a tapasztalatok, amelyeket hálásan tudunk szemlélni és elfogadni, a jövő építőköveivé válhatnak. A hála kedvet ébreszt a jövőhöz.
Harag és a hála nem létezhet egyszerre, mert az előbbi megakadályozza, hogy az életet ajándéknak lássuk és éljük meg. Haragom azt sugallja nekem, hogy nem azt kapom, amit érdemlek. Ez mindig irigységben ölt testet.
Amikor a hála vezérli viselkedésemet, akkor erőfeszítést teszek arra, hogy elismerjem: mindent, ami vagyok és ami az enyém, a szeretet ajándékaként kaptam, és örömmel kell megünnepelnem.
Mindig van, aki nagyobb fájdalommal küzd, mint mi. A hála segít átvészelnünk minden egyes napot.
A hála – annak meglátása, hogy Isten miképp állt mellettem a sötétség óráiban – elindítja azt a folyamatot, hogy elégedetten viszonyuljak a jelenemhez, és bizalommal kapaszkodjak bele Istenbe a jövőmet illetően is.
A hála egyik nagy ajándéka, hogy háttérbe szorítja az egót, s nagyobb megértést és együttérzést ad érte cserébe. Bosszankodás helyett az elismerést választjuk.
A hála és az öröm, amit az ajándék láttán érzünk, nem a tárgyhoz kötődik, hanem az ajándékozóhoz.
A hála nem mindig szikrázó napsütés, néha csupán egy csíknyi beszűrődő fény a sötétben.
A hála a boldogság egyik kiváltó oka, nem a következménye.
Hála, gondolta. Ez jó szó lesz, ezt magával viszi a következő évre. Ez egy egész életre jó útravaló.
Számomra a hála nem filozófiai kérdés volt. Magától értetődött hogy megköszönöm ha megnyal egy borjú vagy ha tyttö megbök az orrával. Egy embernek megköszönni valamit már inkább nehezemre esett. Az emberek kérnek cserébe valamit. Feltételekhez kötik a cselekedeteiket. Az állatok csak léteznek.
A hála-imádság áldásait a következőkben tapasztalhatod meg: szívedbe valami leírhatatlan nagy csöndesség költözik. Szűkös földi viszonyok között is elégedett vagy, és megszilárdul lelkedben az Isten iránti föltétlen bizalom.
A hála érzése akkor tölt el minket, ha úgy érezzük, kaptunk valamit. Valamit, ami nem „járt”, nem „megérdemeltük”, hanem csak úgy kaptuk. Ez az érzés épp ellentéte a „feljogosítottság” vélelmének. Sokan úgy gondolnak a hálára, hogy majd akkor fogják érezni, ha minden, amire áhítoznak, összejön, majd ha boldogok lesznek. De az életben – úgy tűnik – épp a fordított sorrendben működik a dolog: azok az emberek, akik tudnak hálásak lenni azért, amijük már most van, sokkal nagyobb eséllyel érzik boldognak is magukat, mintegy bónuszként. A hálának három szintjét is elkülöníthetjük. Az első, amikor hálát érzünk azért, ami kellemes és jó az életünkben. A nap végén érdemes ezeket csokorba szedni, és valamiképp köszönetet mondani érte, ez erősíti a hála lelkiállapotának elmélyülését. A második szint, amikor képessé válunk hálásnak lenni azért is, ami nem kellemes, ami nem esik jól. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha felismerjük, hogy a nehéz élethelyzetek milyen erőteljesen formálnak, alakítanak minket, ezek nélkül nem tudnánk fejlődni és érni. Aki hálát tud adni egy-egy fájdalomért, betegségért, veszteségért, kellemetlen változásért is, ezzel nagyon sokat tesz azért, hogy könnyebben viselje a megpróbáltatásokat, és hamarabb túljusson azokon. A harmadik szint pedig nem más, mint amikor a hála érzete függetlenedik a történésektől, és már csak úgy van. Szabadon lebeg az életünk felett, és betölti a tudatunkat, akár jó történik, akár rossz, akár semmi.
A hála az egyik legmagasabb rezgés, amit megtapasztalhatunk. Tudjuk, hogy javítja az általános boldogságérzetet, az alvás minőségét, valamint reményt ad a jövőre nézve. Érezhetsz hálát a szeretteidért, a természetért, vagy akár magáért az életért. Mihelyt tudatosítod magadban, hogy miért vagy hálás, elkezdesz olyan energiát termelni, ami még több olyan dolgot vonz be az életedbe, amiért hálás lehetsz.