Ősz kezd lenni. A patakon rideg ráncokat vetett a szél, az öreg fűzről leszakadt egy-egy levél, és tántorogva elrepült.
Csupa békés zsongás az erdő. Jó lenne itt maradni. Lefeküdni a galagonya virágos sátra alá, megmarkolni az időt, megállítani a felhőket, álmokat és éveket. Megvárni az estét, amikor gyermekszavú kis harangok csilingelnek a bokrok alján, hol pettyes hátú katicabogarak a toronyőrök.
A bokrok hószoknyát eresztettek, a fák hajlásaiban megült a hó, és néhol peregni kezdett, mintha a napsugarak fényes kis vonalzói érintették volna meg az ágakat.
A somogyi dombok kékes láncán közel jöttek a távoli erdők, a berekben, távol, barnult meg a nád, mint egy végtelen szérű, a Balaton jege úgy csillogott, nem lehetett ránézni, és a Badacsony fehér teteje elveszett a magas ég fehérségében.
Balaton idézetek, Fekete István idézetek a természetről, Tél idézetek
Matula olyan közel volt a természethez, hogy csak egy nyelve volt, akár a varjaknak: a valóság nyelve.
Fekete István idézetek a természetről, Nyelv idézetek, Természet idézetek
A délután lassan köddé vált, az öreg tölgyre felültek már a varjak, mint az éjszaka baromfiai, s az erdő sötétedő mélységében álomra simogatta a fákat az alkony.
Mert ősz lett közben. Az erdei ösvényeket átszőtték hallgatag pókok, a galagonya bogyója pirosan fürdött a napban, a legelők tarlott oldalán már csak délben ugráltak a szöcskék, a katáng virága elfakult, az erdő aranyos bíborba öltözött, mert szép akart lenni, mint az öregedő asszonyok, ha elbúcsúznak valakitől, akit szerettek. Elhidegült a patak is. Méregzöld színe kékre vált, mint a pala, és nem táncoltak már felette szitakötők. De az apró halak még szökelltek benne, csak úgy mozgott a víz utánuk.
Fekete István idézetek a természetről, Ősz idézetek, Természet idézetek
Szokatlanul elcsendesedett a határ. A szőlőbogyók zöldje sárgásra enyhült, a diók burka meghasadt, a telt hasú szilvák a földet nézték, és csend lett a tőkék között, mintha a nagy levelek valami titokról hallgattak volna.
Fekete István idézetek a természetről, Természet idézetek, Titok idézetek
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme.
Ekkor egy kis szél suhant át a kert felett és megszólalt az almafa, aki amennyire utálja a szelet, ha megvadul, annyira szereti, ha szelíden érkezik. A szél a fák nyelve.
A nap most kelt fel, s a kerten át lábujhegyen lopakodik a ház felé a világosság.
Messze néző, ragyogó, őszi reggel volt ezen a napon, amikor úgy érzi az ember, akár átkiálthatna a szomszéd faluba – ha akarna -, de hát miért is kiabáljon, amikor nincs mit mondania, s a tarlott tőkék között a levélhullató suttogásban nincs is lármázó kedve senkinek.
Fekete István idézetek a természetről, Mindennapok idézetek, Természet idézetek
A Teremtő szent tenyeréből amikor elröppentek a levegő madarai, bizonyára mindegyik parancsot kapott, hogy mit csináljon a földi világban. Ők csak ahhoz tartják magukat, és inkább visszatérnek abba a másik világba, semhogy megszegjék az örök parancsot, mely ellen nem lázadt fel soha egyetlen teremtett lény sem, csak a teremtés mind halványabban ragyogó koronája – az ember.
A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer. Az egyik az élet, a másik a halál.
Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.