Erdélybe nem elég menni, oda járni kell. Az Erdély-járó külön fajta, kaszt, itt csak neki van hitele, csak annak, aki eljön ide és körbenéz és diskurál és kérdez és hallgat figyelmesen.
Erdély idézetek
Erdélyt a saját helyén kell kezelni. A mában! Nem a hagyományok és a történelem szintjén. Erdély nem skanzen meg székely kapu!
– Mit mond? – kíváncsiskodott a dunántúli.
– Azt mondja, hogy Erdély román.
– Román a keresztanyja térde, mondja meg neki! – pattant föl a magyar –, Erdély ezer esztendeje a miénk!
Ez a gyönyörű Erdély, börtönnek kikiáltva! Amikor csak kiállsz a kapuba, és körülnézel: máris szabadságról, tágasságról, nyitott egekről sikolt minden! Ehhez kellett a gigantikus rosszakarat: a fészekből csinálni kalickát!
– Erdélyben vagyunk, és Erdély nem Anglia. Nálunk nem olyanok a szokások, mint önöknél, számos dologgal találkozhat, amelyeket különösnek talál. Bár abból ítélve, amit eddig mesélt élményeiről, már tud valamit abból, milyen különösek lehetnek itt a dolgok.
Erdély „a románok örök aziluma” – hogy a nemzeti messianizmus prófétáját, a havaselvi Nicolae Bălcescut idézzük.
– Ha átmégy a határon – mondá Örzsébet anyám –, fogj egy darab rögöt, és hajítsd visszafelé, és mondjál búcsút örökre Magyarországnak. Mert tudd meg, hogyha egy leányt innen kivisznek Erdélybe, az soha többet itt még rokonára sem lél… Erdély olyan messze vagyon mitőlünk, mintha az Óperenciás tengeren kelnél át… Aki onnan jön, messzebbről jön, mintha Prága városából jönne, avagy Róma városából, ami mindennél messzebb esik… A magyar uraknak Erdély egy fekete verem, ahonnan semmit sem várnak, csak medvét és kénkőfüstöt.
– Az őrséget átadom. Felállítási helyem Erdély, mozgási körletem Magyarország. Feladatom a nemzeti javak megőrzése, idegenek távoltartása. Tisztelgünk majd egymás előtt feszesen, katonásan, régi és új őrség, apák és fiúk. Egy rövid pillanatra egymásba mélyed a szemünk, egymás lelkéig mélyed. Aztán megfordulunk, mi, öreg átképzősök, az erdélyi sors ezer arcvonalán újra és újra átképzett népfölkelő legények, s indulunk vissza az őrszobára. Nyugodt, komoly léptekkel a csillagos, nagy tiszta ég alatt. Nyugodt és szép érzéssel a szívünkben, hogy áll az örök őrség Erdélyben tovább.
De keményen és bátran néz szét a völgyek fölött, mert amit lát, az Erdély s neki hazája.
Erdély felé visz bennünket a vonat. Pihenni. Ez a „pihenés” abból áll, hogy reggeltől estig másszuk majd a hegyeket.
Mikor egész Erdély el van veszve, a magyar hadseregek a határon túl nyomva, akkor a magára maradt Háromszék nem adja meg magát: a fegyvert fogott székelyek védik határaikat oláhok, szászok és osztrákok ellen. Majd egy lángész támad közülök, Gábor Áron, a ki a maga köztüzéri eszével kitalálja, hogyan kell ágyút önteni: a székelyek leszedik tornyaikból a harangjaikat, s azokból Gábor Áron egy egész üteg ágyút készít; aztán lőporgyárat állít fel, s akkor a felágyúzott székelység támadó harcot kezd s kezet nyujt a magyar hadseregekkel visszatérő Bemnek.
Bizony, ilyen naiv lelkeket ma már csak Erdély havas hegyei között lehet találni.
Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ott fenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben.
Engem szent eskü köt Erdély mostani fejedelméhez, s ha ő elfeledte esküjét, melyet a nemzetnek adott, nem az rá a felelet, hogy mi is megszegjük a magunkét, hanem az, hogy emlékeztessük őt a magáéra. Én igazságot kérni emeltem föl fejemet, s nem egyik jogtalanságot a másikkal torlani meg […].
Mert ne feledjük: Erdély földje ez!
Zord, vihardúlta táj!
Itt vágyainkra nem hipp-hoppbatár –
De vár száz akadály!
Erdély lakosságát négy nemzetiség alkotja: délen a szászok, és a velük elkeveredett oláhok, a dákok leszármazottai; nyugaton a magyarok; északon és keleten a székelyek. Hozzájuk utazom, akik Attilától és hunjaitól származtatják magukat. Ebben lehet valami igazság, mert amikor a magyarok a tizenegyedik században meghódították a földet, már hun telepesekkel találkoztak. Azt olvastam, hogy a föld összes babonasága megtalálható a Kárpátok lópatkójában, mintha itt lenne a képzelet világtengelye; ha ez igaz, akkor tartózkodásom nagyon érdekesnek ígérkezhet.
Az urak azt tanították az iskolákban, hogy Erdély román föld s az emberek elhisznek mindent, amit tanítanak nekik. Most aztán megvadultak és háborút akarnak. Így van ez, ha nem az igazságot tanítják az iskolában. Akkor jobb, ha nincsenek is iskolák…
A lengyelek előtt csak most tárult ki igazán a kis Erdély pompája: ékszerek, díszruhák, fegyverek–s maguk az ábrázatok egy nagy birodalom félelmes emlékét példázza, Magyarország baj-óceánból kiemelkedő kis szikláját, melyen megkapaszkodott a hagyomány.
A történelmi Magyarország széthullásának egyik oka a nemzetiségi kérdés volt, azon belül az Erdélyben többségben élő román nép és a szomszédos Román Királyság egyesülési szándéka. A nemzeti ébredés folyamatának részeként, az 1880-as évektől kezdődően a határ mindkét oldalán több olyan szervezet, újság alakult, amelyek a románság kulturális összetartozását hirdették, sőt feladatuknak tartották a majdani politikai egyesülés előkészítését. Az első világháborút megelőzően az Osztrák-Magyar-Monarchia, Olaszország és Románia is egy szövetségesi rendszerbe tartozott, a Hármas Szövetségbe. A tagok kötelezték magukat, hogy békében élnek egymással és nem kötnek olyan szövetséget, amely valamelyikük ellen irányul. A szerződésbe foglaltak ellenére a román politika nem titkolt célja volt Erdély és a románok lakta kelet-magyarországi területek megszerzése.
Erdély ügye legközelebb a külügyminiszter-helyettesek 1946. áprilisi, ugyancsak londoni tanácskozásán került elő. A Szovjetunió, amely néhány nappal korábban képes volt elhitetni a Moszkvában tárgyaló magas szintű kormánydelegációval, hogy indokoltnak tartaná a magyar területi igények felvetését Romániával szemben, az angol fővárosban eredeti javaslatához, azaz a trianoni határok visszaállításához ragaszkodott.
