A boksz már csak pihenés. Amikor ringbe szállok valaki ellen, az a vakáció. De az edzőteremben újra meg újra végre kell hajtanom feladatokat, amíg minden porcikám sajog, és a lelkem mélyén azt érzem, hogy soha többé nem akarom ezt csinálni. Nem szabad odafigyelni ezekre a hangokra.
A bunyók előtti éjszakákon nem fogsz aludni. Ne aggódj, az ellenfeled sem alszik. A mérlegelésen sokkal nagyobbnak látod majd magadnál, és higgadt lesz, mint egy jégtömb, de legbelül félelem emészti őt is. A fantáziád olyan képességekkel ruházza fel, amelyekkel nem rendelkezik. Ne felejtsd el, hogy a mozgás enyhíti a feszültséget. Amint megszólal a gong, és beviszed az első ütést, az ellenfeled hirtelen ugyanolyannak fog tűnni, mint bárki más, mert a fantáziakép szertefoszlik. A bunyó az egyetlen valóság, ami számít. Meg kell tanulnod ráerőltetni a másikra az akaratodat, és átvenni az irányítást a bunyó valósága fölött.
Sajnos önhibámon kívül nem lehettem világbajnok – pedig a leendő ellenfél feküdt nekem, levertem volna, mint a zápor, de egy akkori főnök, a nevét nem mondom, isten nyugosztalja, betartott nekem: „Hogyan lehet az, hogy ez a Papp egy óra alatt 75 ezer forintot keres, amikor egy becsületes melós egy hónap alatt kap 1500-at?”– kekeckedett. Pedig csak egy olyan frászt kapott volna, amilyenből én percenként egy tucatot, nem lett volna gondja a nyugdíjára. De, tudod, ez már egy másik történet…














