A nagy dolgok megkövetelik, hogy az ember vagy hallgasson róluk, vagy fennkölt hangnemben szóljon róluk.
Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát. Egy jó dialógus szeretettel teli, amiben sem a másik nem tudja, mi a tuti, sem én, de ha jóindulatúak és őszinték vagyunk, megjelenik közöttünk az igazság. Nagy élmény.
Minél többen hallgattok, annál fontosabb, hogy csak arról beszéljek, ami fontos.
Az ember ne akkor beszéljen, amikor annyit tud beszélni, hogy betölti a két órát, hanem amikor olyan mondanivalója van, aminek a súlya két óra.
Ha egy nő beszélni akar veled, az nem két perc, és sosem jelent semmi jót.
Bármilyen értelmetlen az ostobák beszéde, olykor elég ahhoz, hogy megzavarja az okos embereket.
Minden nép, amelyben megvan az erő záloga, tele van a lélek sajátos, ragyogó, alkotó képességeivel és más isteni adománnyal – sajátosan különbözik beszédében a többitől; bármit fejezzen is ki, a kifejezésben egyúttal a saját jellemének egy részecskéje is tükröződik.
Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele!
Jobb feltételeket egész egyszerűen érhetünk el. Ki kell nyitni a szánkat!
Teljesen őszintén beszélni sok esetben
Nevetséges volna, s tán megengedhetetlen.
Az „Isten” után a „szerelem” szó az, amelyből minden nyelvben a leginkább kitaposták a tartalmat.
Amikor hallgatunk valakit, aki válaszol a kérdéseinkre, nem is az illetőre figyelünk, nem igaz? Inkább saját magunkat hallgatjuk, a másik meg beszél, beszél. De magunknak mi magunk mondjuk meg: ez meg ez igaz, az meg őrültség, amaz pedig megint igazság. Ettől olyan izgalmas másokra figyelni. A közlés öröme abban van, hogy a lehető legkevesebb tévhitet terjesszük.
Buta és hóbortos emberekkel szemben csak egy módon mutathatjuk ki eszünket, és ez az, hogy nem beszélünk velük.
Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne.
A nép fontosabb dolgot is megért, csak nyelvén adják elő, anélkül, hogy egy szóért lapokra terjedő magyarázatokat kívánna. Egyszerűen, néhány szóban megmondani neki valamit; ez a dolog veleje.
Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.
Ha megnézed, ma nagyon kevés olyan helyzetbe keveredsz az életedben, a munkádban vagy a kommunikációdban, amikor valóságosan vannak egy szituációban jelen az emberek. Mindenki résen van, hogy amit mondok, az vajon mit jelenthet, ki hallja, milyen hangsúllyal mondom, kinek fogja továbbadni… mindenki résen van.
Iparkodj türelmesen a kusza szavak mögötti gondolatokig hatolni!