Gyógyúlni jöttem én ide,
A Balaton tavára!
Talán megenyhít gyógyvize,
Felüdít szép határa.
Balaton idézetek
Uszszál szívem hajója!
Ringassatok habok!
A Balatonnak tükrén
Két ég között vagyok:
Majd fölfelé a kék ég
Felé kivánkozom;
Majd mélyen zöld öledbe,
Hullámzó Balaton!
Úszik hajóm feletted,
Vitorlám fenn lobog,
Keblem feszűl örömtől,
Szívem ver és dobog,
Egy új világban állok
Magas hullámidon,
Hazámnak tókirálya,
Tündéri Balaton!
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.
Milyen sötét-sötét a Balaton
s a nyár után hogy vérzenek a fák.Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.
Tihany után, ha akartam, se tudtam volna levenni a szemem a vízről, hisz az út mellette futott, a kissé szeles idő élővé varázsolta a Balatont, fehér, habos hullámok siklottak a sziklákkal védett part felé. A vízfodor a köveken megtört, napfényben szikrázó cseppeket szórt a partra, majd megszelídülve csúszott vissza a tóba. Felsóhajtottam. „Csak már ott lennék!”
Fűzfőnél láttam meg a Balatont. Egy kis szegletet a fák között, és először nem tudtam eldönteni, vizet vagy eget látok, de aztán rájöttem, igen, az ott a tó, és bár tengerek és óceánok partján álltam már ámulva, a hozzájuk képest apró kacsaúsztatótól megdobbant a szívem. Az a félmagyar szívem, aminek a magyar felét eltemettem, dühből, fájdalomból, most újra vert, hirtelen úgy vettem észre, hogy még a levegőt is gyorsabban szedem, mint amikor egy régi szerelmével találkozik az ember, amikor már nem számít semmiféle érzelemre, mégis rátörnek az emlékek és irányíthatatlanul borítják el a gondolatait. Melegséget éreztem a gyomrom táján, és akaratlanul is elmosolyodtam. Megálltam volna, hogy nagy levegőt vegyek, beszívjam a vízszagot, belebámuljak a déli aranycsillogásba, melyet a nap fest a Balatonra, de nem volt időm, még egy félórás út állt előttem, és fogalmam sem lehetett, mi vár rám Rakoncán. Elszakítottam a tekintetemet a távolban kéklő víztől és az útra összpontosítottam.
Nagyot sóhajtottam, beszívtam a part levegőjét, amelyben lángos-, kürtőskalács-, rózsa-, és Balaton illat keveredett.
Itt ülök a Balaton partján, jó kaját eszem, és élvezem egy szép nő társaságát. Ez azért elég jó egy szerda délutánra, nem?
Érzed a Balaton semmihez sem fogható zöldes, mohás, náddal teli illatát, aztán egyszer csak megpillantod a vizet és nem találsz értelmes választ arra, hogy mi a fenének akartál innen valaha is elmenni.
Hát alighogy útra keltek,
egykettőre megérkeztek,
pedig a Balaton messze.
Egyszer csak megállt a mozdony
a csudás Balaton-parton
sisteregve.
Hej, Balaton,
Balaton,
de boldog volt a sok gyerek
meg az apró,
piszén pisze kölyökmackó
a te csudás partodon!
Nem volt gondjuk semmi másra,
csak játszásra:
fogócskára,
bújócskára,
hintázásra,
labdázásra,
homokozásra,
úszásra
és a csöpp piszén piszének
az örökös brummogásra:
Kedves jó szüleim!
Édeskedves anyám!
És szeretett apám!
Tudatom ezennel,
hogy itt van a Balaton,
és olyan nagy és kék,
hogy nagyon.
És szembe hegyek is vannak ám,
és közbe víz, víz, víz,
és vitorlás csónakok,
legalább tíz.
Tegnap vitorlásverseny volt,
meg vasárnap,
meg meleg,
meg egy kis eső.
És a Fodor Dávid fára mászott,
és mondtam:
»Vigyázz, Dávid!
Mert mindjárt leeső!«
És a napon
mindenki lesült:
a legjobban a Vas Pista,
a legeslegjobban meg a Kováts Vicu,
a Vicunak az orra,
az egészen pirosra.
Énvelem történt valami:
egy csónakban ültem,
de kicsikét oldalra dűltem,
meg egy kicsit kihajoltam,
aztán egy-kettő:
a Balatonban,
azaz a vízben voltam.
Hej, Balaton,
Balaton,
de vidáman folyt az élet
a te csudás partodon:
hogy labdáztak,
fogócskáztak,
homokoztak,
bújócskáztak,
hullámodban hogy úszkáltak,
s nehéz kedvvel
végül elbúcsúztak tőled,
szívükben az emlékeddel.
Egy Balaton-parti randi lehet perzselően forró vagy nyugodt mederben csörgedező.
Környéke olyan, mint egy derült arc, melynek nyílt, felhőtlen homlokát borág koszorúzza, s ez a Balaton, kettéosztva félszigete által a legtisztább szem, mely valaha egekbe tekintett. S nem itt van-e a boráról híres Badacson? Nem ide szögellik-e a romladék Szigliget s elhunyt nagy Festetics Keszthelye? S annyi megénekelt regényes várhegy a szomszédságba? S midőn ezek mellett még borvíz is buzog fel, mely enyhítő s kellemes, s azt oly nép fiai rajozzák körül, kiknek lángoló kebelök a hazáért ver; uraim! Egy ily környék akármi ország fiainak is érdekes lehet!
A Balaton mindig itt volt, ha bármiben kételkedtem. Akár azt is mondhatnám, hogy az egyetlen igazán biztos pont az életemben.
Emlékeztem még a napszagú bőrömre és a víz puha ölelésére, amely mindig körülölelt. Az elmúlt években számtalan partnál és strandnál megfürödtem, és bár az óceán csodálatos és semmihez nem hasonlíthatóan pompás, grandiózus, a Balaton… valahogy más. Mindig ismerősként köszönt, soha nem felejt. Mintha olyan titkokat őrizne, amelyeket csak mi ketten ismerünk. A gyerekkorom nevetéseit, a kamaszkorom dacos délutánjait. Az örömünket, a nehézségeinket, a könnyeinket. A Balatonban mindez benne van. A soha el nem múló emlékeink őrzője. A víz csendesen folyik át az ujjaink között, ismerősen, szeretettel tele.
A Balaton sötét volt, szurokfekete, csattogó víztömeg, ahogy a szárazföldet kóstolgatta.
Leszállunk, ha itt a
Balaton, Balaton,Hazamegyünk este
Vonaton, vonaton!