Nekem a Balaton a minden. Az a hely, ahol senki sem néz rád furcsán, ha egy szál fürdőgatyában vagy fürdőruhában, mezítláb rohangálsz. …. De nem csak a strandon! Bárhol, bármikor. Imádom a színeket, az ízeket, az illatokat, azt az egyedülálló vibrálást, amit a tó áraszt. Nekem nincs olyan, hogy nyári Balaton. Itt születtem, itt nőttem fel, ezért minden évszakot másért szeretek. Nyáron lüktet a táj, lángos, fröccs, hosszú nappalok, lazulás a stégen. Nyüzsög az egész környék. De aztán jön az ősz, és ahogy egyre kevesebb ember lesz, kezd elcsendesedni minden. Télen pedig szinte vágni lehet a csendet. Jártam már pár helyen a világban, de azt a nyugalmat és békét, amit olyankor áraszt a tó, sehol máshol nem éreztem.
Egészen elképesztő látványt nyújtottak a vitorlások, ahogy a Balaton sápadtkék vizén lebegtek, mintha cápauszonyok lettek volna.
A Balaton bimbódzó s az érett szerelmek bölcsője.
A Balaton azé, akinek megdobogtatja a szívét.
Erdélyben és a Balaton-felvidéken elterjedt az a hagyomány, amely a szokatlan alakú (fekvő emberhez hasonlatos formájú) hegyekhez, dombokhoz az óriások sírjának a képzetét társítja. Ilyen többek között a dunántúli Ság-hegy, a Somló, a Szent György-hegy és a Badacsony, valamint a brassói Cenk, az Alsó-Fehér megyei Kecskekő és a torockói Székelykő.
Mikor Keszthelyre költözött, hamarosan a szerelmese lett a tájnak, és szenvedélyévé vált a környék felfedezése. Magányosan járta körbe a Balaton-felvidék tanúhegyeit.
A Gödrösi strand előtti betonplacc zsúfolásig tele, ahogy a víz is előtte: nevetés, labda, naptej és lángos, itt hirtelen most minden besűrűsödik egy képben, amire az emberek azt mondják, hogy igen, ez a Balaton.
A bokrok hószoknyát eresztettek, a fák hajlásaiban megült a hó, és néhol peregni kezdett, mintha a napsugarak fényes kis vonalzói érintették volna meg az ágakat.
A somogyi dombok kékes láncán közel jöttek a távoli erdők, a berekben, távol, barnult meg a nád, mint egy végtelen szérű, a Balaton jege úgy csillogott, nem lehetett ránézni, és a Badacsony fehér teteje elveszett a magas ég fehérségében.
Csak ült ott megcsonkítva, összekócolt hajjal, fehér ruhában, hátát a mólónak vetve, mint egy megunt és kidobott hajas baba, miközben a hajnali Balaton lenyűgöző hátteret festett mögé.
A vénasszonyok nyara káprázatos színekben tündökölt. A kora szeptemberi nap még elég erősen sütött ahhoz, hogy a bátrabbak megmártózzanak a Balaton vízében.
A homlokába hulló tincsei a Balaton-parti homok színét idézte.
Nekem a Balaton egy hegyoldal és messziről víz. Bazalt, bor nap és szél. Balatonomat tanúhegyek és szőlőskertek keretezik.
A Balaton mellett felnőve annyit mindenki megtanul, hogy soha ne bízzon a tóban, se télen, se nyáron – még ha a barátságos arcát mutatja is, a következő pillanatban képes az ember ádáz ellenségévé, sőt akár gyilkossá válni.
Az ablakhoz siettem. A Balaton és a Tihanyi-félsziget sokat ígérően fürdőzött a napfelkelte izgató fényjátékában. A lábam földbe gyökerezett az álomszép kilátástól. Ezernyi érzés kavargott bennem.



