Az autizmussal élők gyermekei az átlagnál sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is érintettek.
Autizmus idézetek
Amikor egyedül hagytak, gyakran álmodoztam, szinte hipnotikus állapotba kerültem. Órákig ültem a tengerparton, és néztem, ahogy a homok az ujjaim között pereg. Minden egyes homokszemet külön szemügyre vettem. Mindegyik más volt, én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis tudós, aki a homokot mikroszkóp alatt tanulmányozza. Miután tüzetesen megvizsgáltam a formákat, transzba estem, megszűnt körülöttem a világ.
Állandóan figyeltem másokat, és igyekeztem rájönni, hogyan viselkednek, de soha nem tudtam beilleszkedni. Minden társas interakción gondolkodnom kellett. Amikor más diákok bele voltak zúgva a Beatlesbe, én a viselkedésüket magamban ÉSZJ-nek, Érdekes Szociológiai Jelenségnek neveztem. Olyan voltam, mint egy tudós, aki igyekszik rájönni a bennszülöttek viselkedésének nyitjára.
