Egy három mérkőzésre szóló megállapodásom volt Don Kinggel. A szerződés értéke 38,5 millió dollár volt, és a harmadik, utolsó mérkőzést Mike Tyson ellen kellett volna vívnom, miután kijön a börtönből. Tudom, hogy meg tudtam volna verni. Ez lett volna az utolsó mérkőzésem, eredménytől függetlenül, és abbahagytam volna a bokszot.
Bárki ellen küzdöttem, ellenfelem karrierje tőlem függött. Úgy éreztem, hogy tízszer annyi kritikát kapok, csak azért mert fehér vagyok. Ezt a „Nagy Fehér Reménység” dolgot soha nem értettem. Mindig arra a napra vártam, amikor a bokszolókat a tudásuk, nem pedig bőrszínük miatt különböztetik meg.
A boksz volt az egyedüli dolog az életemben, amit szerettem, de sohasem tudtam élvezni.
Furcsa módon, bizonyos mértékig ugyan, de tehetséges voltam valamiben, amit soha nem tudtam kellő elhivatottsággal művelni: a színészetet.
Negyedéves, végzős voltam a középiskolában, amikor anyám azt mondta, hogy szeretné, ha elindulnék a Golden Gloves-on (Állami amatőr ökölvívó bajnokság). A testvérem Kansas Cityben ekkor már megnyerte a Golden Gloves-t. Sok bokszoló volt már a családunkban, ezért rögtön tudtam, hogy most jött el az én időm.
Anyám háztartásbeli volt akkoriban, ezért abba kellett hagynom az iskolát és 13 évesen munkát kellett találnom. Dolgoztam olajfúrótoronynál, építkezéseken mialatt anyám megszerezte ápolónői képesítését. Sok mindennek ki voltam téve abban az évben, nagyon keményen kellett dolgoznom.
