9 idézet
1942. május 4. –
magyar közgazdász, jogász, üzletember, egyetemi oktató
Nekem napi fájdalom, hogy odajutottunk, hogy Európa első ötszáz egyeteme között egyetlenegy magyar sincs. Hát hogy? Hát hogy lehet? Ez olyan elviselhetetlen szégyen a számomra, amit nem tudok feldolgozni. És valahogy az ország ezzel a szellemi és bizonyos értelemben erkölcsi silánysággal valójában nem akar foglalkozni.
(2012. február 2 – „Húzós” c. műsor)
A legnagyobb fájdalmam az, hogy itt a rendszerváltás után kialakult egy teljesen érthetetlen állapot, miszerint a szellemi elit vagy ide tartozik politikailag, vagy oda. A szellemi elitnek nem ez a dolga. A szellemi elit ne tartozzon politikailag sehova, hanem legyen elkötelezetten független a saját szakmája, a saját nemzete, a saját elvei és tudományos tárgya iránt!
Nekem a magyar szellemiség és a magyarság nagyjai az iránymutatók, Bolyai, a reformkor, Széchenyi, Wesselényi, a nagy tudósaink, a nagy művészeink, a nagy zeneszerzőink.
Az emigránsok tipikus lelkiállapota, hogy retteg a bukástól, retteg attól, hogy nem sikerül az élete ebben az új környezetben, és borzasztó keményen dolgozik, mert fél.
Úgy vélem, hogy az oktatásnak, az életnek az egyik legfontosabb tétele arról szól, hogy az ember őszintén megtalálja, mire van tehetsége, és ha azt egyszer megtalálta, akkor ahhoz legyen száz százalékig hűséges.
A politikát és mindennemű ideológiai elvárásokat a lehető legmesszebb kell tartani az oktatástól.
Nem lehet egy ország sem versenyképes, ha nincs legalább egy egyeteme a világranglista első 400 egyeteme között.
A devizahitelezést egy nemzeti tragédiának vélem, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Az egy olyan abszurd dolog volt, ami szakmailag nonszensz és emberileg gyalázatos.
Életemben kétszer is voltam menekült, úgyhogy pontosan tudom, mit jelent annak lenni, hogy milyen lelki állapotnak, szorongásnak és félelemnek vannak kitéve ilyenkor az emberek.
