Az egyén, széthullva magános tételekre, valóban „vihar a pohár vízben” – az egész emberiséget képviseli, de mégiscsak a tengeren van az igazi vihar, és az emberiség nagy tömbjei produkálják a gigantikus cselekvéseket.
Mindig a háború az, ami felszítja és kicsiholja a népek legmagasabb erőkifejtési képességét, csúcsteljesítményre viszi a népi erőket.
A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik.
Hogy mi a szerelem, azt nem tudom: de azt nem is nekem kell tudnom, hanem a fajnak, a létezésnek.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától – jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (…) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
A költők iránt, úgy látszik, akkor érdeklődik a világ, mikor azok ébresztőt fújnak: de ha felébredtünk, akkor már a napi dolgok izgatnak.
Mindennek alapja a gyermek. Azért kell ennünk, hogy a testet fenntartsuk a gyermek javára. Azért kell a föld összes problémáiban részt venni, hogy a létet kedvezővé tegyük a gyermek számára. Az élet alap-problémája tehát a gyermek: ahogy a növény csak azért él, hogy magvakat hozzon.