A Beatles volt az én Star Wars-om. Amikor tizenegy voltam, imádtam a zenéjüket, nagyon mókásak és olyan egzotikusak voltak! Nem tudtam meghatározni, milyen akcentusuk volt pontosan. Nem követtem őket és nem lógtam a házaik előtt, de mindent tudni akartam róluk. Lenyűgöztek engem a zenén túl is. Szóval meg tudom érteni mennyire függőséget tud okozni egy-egy fandom.
Idővel rájöttem; annyira hasonlítok Luke Skywalkerre, hogy azt hiszem, most már mindig is én leszek ő.
A Csillagok háborúja forgatásán úgy éreztem magam, mint egy mazsola a gyümölcssalátában, és azt sem tudtam, hogy kik körülöttem a sárgadinnyék.
Olyan vagyok, mint egy zenész. Elolvasom a kottát és igyekszem a legjobb tudásom szerint eljátszani. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tetszik a dallam, de nem az a munkám, hogy ezzel foglalkozzak.
Amikor a Star Wars befutott, és az lett belőle, ami, nagyon élveztem, de soha nem hittem, még a Jedi után sem, hogy ez nem fog egyszer lecsengeni. És majd akkor jön valami más. Hát, nem csengett le. De nem bánom, a mai napig jó érzéssel játszom a karaktert, és élvezem a felhajtást, most is itt ülök egy asztalnál magukkal, röhögünk és fénykardokról beszélgetünk. Kell ennél több?
A sors fura madár. Volt egy 1974-es tévésorozat, amit nagyon szerettem csinálni, de bebukott – ha nem így történik, soha nem olvasok fel Luke szerepére és így tovább. Apróságok sorozata dönti el az ember életét.
Képregényrajongóként nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok és mennyi örömöt adott nekem, hogy a Joker hangja lehetek.
A Star Wars optimista és pozitív. Mindig inkább egy tündérmeseként tekintettem a sztorira, mint igazi scifiként.
A házam nincs tele Star Wars cuccokkal. Senki nem hinné el, hogy bármi közöm van ezekhez a filmekhez.