A szavak sorsa is meg van írva valahol.
A könyv zsebre vágható és sutba dobható, összefirkálható és lapokra téphető, elveszthető és újra megvásárolható. Aktatáskából előráncigálható, uzsonnázás közben elénk teríthető, az ébredés pillanatában életre kelthető, elalvás előtt még egyszer átfutható. Nem kell telefonon értesíteni, ha nem mehetünk el az órarendbe iktatott találkozóra. Nem haragszik meg, ha felébresztjük szendergéséből álmatlan éjszakáinkon. Mondanivalója egészében lenyelhető, vagy apróra megrágható. Tartalma szellemi kalandozásokra csábít és kielégíti kalandvágyunkat. Mi megunhatjuk őt – ő sohasem un meg bennünket. A könyv örök útitárs – mindaddig, amíg ki nem nőjük és a következő kedvéért el nem hajítjuk.
Tanár és tanítvány összehangolódása éppúgy szerencse és önfegyelem dolga, mint a házasság vagy bármely más, felnőtt és felnőtt közötti viszony.
Elveszett a nyelvtanulásra fordított idő, ha egy bizonyos – napi, heti – koncentrációt nem ér el.
A felnőtt kor egyik ismérve, hogy a szavak egyre teljesebb értékűvé válnak a számára. Minél műveltebb, annál maradéktalanabbul jelzi számára a szó a mögötte rejtőző fogalmat.
Gyermekkorának szellemi keretei közé éppoly kevéssé lehet beszorítani a felnőttet, mint hajdani napozókájába vagy kezeslábasába.
A televízió nemcsak időben vonja el az ifjúságot az olvasástól. A kép könnyebben követhető, mint a betű; a mozgó képre gyorsabban reagál a lusta képzelet, mint a mozdulatlanra, a hangosított mozgókép követeli a legkisebb szellemi energiabefektetést. Minimális testi – és ennél is kevesebb szellemi – fáradozás árán jutunk élményekhez. Ifjúságunk – tisztelet a kivételnek – nem olvas eleget.
Az ismétlés olyan nélkülözhetetlen eleme a nyelvtanulásnak, mint a forgácsolókés az esztergapadnak vagy az üzemanyag a belső égésű motoroknak.
Nincs „könnyű” nyelv. Legfeljebb egyes nyelveket könnyen tanul meg az ember rosszul beszélni.
A nyelv – épület. A nyelvtanulás – építés. Az orosz nyelv minden ívében-szegletében harmonikusan kiképzett, bonyolult, masszív dóm.
Egyedül a nyelvekben jelent értéket már a laikusság is. Hibákkal teli mondatok is építhetik a jóakarat hídját ember és ember között.
Azért tanuljunk nyelveket, mert a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni.
A nyelvtan – rend. Aki valamely – bármely – nyelv nyelvtanát egyszer agyába és szívébe zárta, aki egyszer kijárta a szellemnek ezt az iskoláját, az megtanult rendet teremteni a rendszerezhető ismeretek birodalmában.
Ne éveket adjunk az életnek, hanem életet az éveknek.