Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok.

Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.

Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?

Isten, akit én imádok, nem a sötétség istene; nem azért adta az értelmet, hogy megtiltsa annak használatát. Tőlem azt kérni, hogy az értelmemet feladjam, azt jelentené, hogy megsérteném annak teremtőjét.