Egy mosolyba bújva még most is az arcodra fagynék,
Veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással.
Aki számít, azt te sosem látod,
aki valamit is akar, az a jó barátod,
aki megesküszik, hogy jó barát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jó barátnak.
Mert nagyobb dolog annál, hogy odadobod magad, csak egyvalami lehet:
Úgy csinálni végig, hogy soha ne tudja meg az, akiért teszed.
Ezen a falon, amit emelek, a te neved a vakolat.
Tudom, a fájdalomnak tépett arca van,
Azt nézzük unos-untalan mindannyian.
Akármerre mész, felejtőt találsz,
Eltűnsz innen, akármerre jársz;
mindig az fogad, hogy belehalunk.
A kezemben egyedül a tenyerem tartom,
a tenyeremben meg a markom, ha behajtom
az meg már mindjárt egyből az öklöm.
Rohanj és táncolj, és ugrálj, és üvölts!
Vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad, hogy élsz!
Ez a sorsom, nekem is meg lett írva.
Aki írta, az az égből nézi,
ott az első sorban ül, és mégsem érti,
csak bámul rám, hogy minden rendben.
Neki könnyebb minden.