Nem a korcsma neveli az alkoholistákat, hanem az otthon elfogyasztott ital. Nem az szokik rá az alkoholra, aki néha, ünnepnapon a korcsmában berúg, és másnap üdvös fogadalmakat tesz a mosdóedényének, hogy soha többé nem utánozza Noé apánk példáját, hanem az, aki észreveszi, hogy az ördögöt haza is lehet vinni, és hogy az alkohol cigánymuzsika nélkül is nagyon szépeket tud énekelni. Mert nem az az alkoholista, aki néha-néha istentelenül berúg, hanem az, aki nem képes már részeg lenni, és a megszokott alkoholméregtől csak a megszokott józanságát kapja vissza.
Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (…) Sok őszt láttam már… Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük… És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is.
A pestiek elég gőgösek azt hinni, hogy nekik nemcsak a csillag ragyog másképpen, mint a vidékinek, hanem még a karbol is másképpen szaglik. (…) Ez mind igaz. Hanem azért mégis igaz az is, hogy „Budapesten mindent jobban tudnak”. És ezért nem szabad haragudni, ezért nem kell orrolni, ezt nem kell gőgnek venni, s ezt nem kell kicsúfolni. Hanem ezért inkább hálát illik adni annak a rendje és módja szerint, mert megköszönni és megbecsülni való dolog az, ha egy országnak olyan a közepe, hogy nem csupáncsak a helyénél, az iderakott hivataloknál s a nagyságánál fogva metropolis, hanem a szellemi felsőbbségénél fogva is, amellyel mintegy neveli, magához emeli fel és szakadatlan haladásra kényszeríti a vidéket is.