Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen. Néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak, akik művészek. Vannak, akik úsznak. Vannak, akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig anyák. És vannak, akik táncolnak.
Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.
– Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy én vagyok az egyetlen, aki itt nem öregszik, hanem egyre fiatalabb lesz?
– Hát, akkor nagyon sajnálnálak azért, mert végig kéne nézned a szeretteid halálát.
Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid. Remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz erőd, hogy újra elkezdd.
Káromkodhatnál, átkozhatnád a sorsot. De ha egyszer ott vagy a végen, akkor már csak aludni vágysz.
Szinte mindig egyedül vagy… ha más vagy, mint a többiek, egyedül maradsz… elárulok neked egy titkot. A kövérek, a soványak, a magasak vagy a fehérek, ők is ugyanúgy egyedül vannak. Csak ők nagyon félnek tőle.
Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene.
A kolibri nem csak egy egyszerű madár. A szíve ezerkétszázat ver egy perc alatt, és nyolcvanat csap a szárnyával egy másodperc alatt, és ha lefogod a szárnyait, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal. Ez itt bizony nem egy átlagos madár, ez egy valóságos csoda. Lelassították a szárnyait egy mozgóképpel, és tudjátok, mit láttak? Hogy a szárnyai nyolcas alakban mozognak. Na, és azt tudjátok, hogy a nyolcas mit jelöl a matematikában? A végtelent.
Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.
A szeretteinket olykor el kell veszítenünk, másképp nem tudhatnánk meg, hogy mennyire fontosak nekünk.
Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan az illata. Ugyanúgy érzel. Rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te magad vagy.
Mondtam már, hogy hétszer csapott belém a villám? Egyszer, amikor a kutyámat sétáltattam. Nem látok már sokat a szememmel, a fülemmel is alig hallok. Néha fogalmam sincs, hol vagyok. Mindig elfelejtek valamit. De tudod mit? Isten mindig emlékeztet arra, milyen szerencsés vagyok, hogy élek.