Trianon dolgát, a magyarság veszteségeit, vereségét sikerült szőnyeg alá söpörni, a nemzet agyából, tudatából majdhogynem teljesen kimosni, olyannyira, hogy az utánam jövő nemzedékekben ma is gyakran emlegetik – szinte közhelyszámba megy, hogy sokakkal találkozhatunk, akik meglepődve veszik tudomásul, hogy a Kárpát-medencében, a magyar állam határain kívül is tudnak néhányan magyarul.
Nekem a magyar szellemiség és a magyarság nagyjai az iránymutatók, Bolyai, a reformkor, Széchenyi, Wesselényi, a nagy tudósaink, a nagy művészeink, a nagy zeneszerzőink.
Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát, hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk, hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér, és hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához.
Trianon! te nemzetünk sírba döntője!
Te múltunk, jelenünk s jövőnk eltemetője!
Elődeink ezért ontották a hősi vért?
Ezért küzdtek étlen-szomjan e drága honért?Hiába. Hiába volt -minden odaveszett:
Béke, remény, szeretet… mind elesett.
De ti, magyarok, akik azok
maradtatok, tartsatok össze!
Mert a magyarság tiétek,
s az is marad örökre!
Nézd a szemeimet, minden kiderül, kár mondani már,
A magyarság szívbe menekül, úgy is jót talál, úgy is jót talál.
A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.




