Már fiatalkoromban elhatároztam, hogy nem leszek olyan középpályás, aki középen ténfereg, és bár hatással van a játékra, de nem ér el gólt.
Már egészen kicsi gyerekkorom óta tudtam, hogy többet kell edzenem a többieknél ahhoz, hogy formába kerüljek. Rengeteget futottam, mivel szerettem volna az egész pályát átszelő középpályássá válni. Emiatt egyszer vagy kétszer egy héten a két tizenhatos között sprinteltem. Nyolcszor-tízszer futottam egy szériában, hogy imitáljam a mérkőzéseket.
Nem bántam meg, hogy Realhoz igazoltam. Soha semmit nem bántam meg az életem és a pályafutásom során.
A mai játékosok már csak rüszttel tudnak rúgni. Én képes voltam belsővel, rüszttel, és mindkét lábfejem külső részével is bánni a labdával. Más szavakkal élve, hatszor jobb játékos voltam, mint a maiak.
Nem vagyok vallásos. Spanyolországban mind a 22 játékos keresztet vet, mielőtt fellép a pályára. Ha ez működne, az összes meccsnek döntetlennel kellene végződnie.
Lehetséges, hogy Mourinho mint ember lenyűgöző, és lehetséges, hogy egy kiváló edző, de hogy milyen példát mutat a világnak, az megint egy más dolog.
Amikor Romario megkérdezte tőlem, hogy két edzést kihagyhatna-e, hogy Brazíliába repüljön, és részt vegyen a riói karneválon, azt válaszoltam neki: ha holnap két gólt szerzel, kettő nappal több szabadságot kapsz a többi játékoshoz képest. A következő napon Romario lőtt gyorsan két gólt, majd odajött hozzám az oldalvonalra, hogy rögtön cserét is kérjen. A következőt mondta nekem: ’Mester, a gépem egy órán belül felszáll’. Nem volt más választásom, betartottam az ígéretemet.
Azok a játékosok, akik nem igazi vezérek, de azok próbálnak lenni, mindig leteremtik a társukat egy-egy hiba után. Az igazi vezérek azonban már az elejétől fogva tisztában vannak azzal, hogy mindenki játékában benne van a hiba.
Minden egyes posztra válaszd ki a legjobb játékost, és végül nem egy erős tizenegyed lesz, hanem tizenegy erős egyéned.
Az összes ifi csapat ugyanúgy játszott, mint az elsõ csapat. Mindig a tanulásra helyeztem a hangsúlyt. Néha az volt az érzésem, hogy az utánpótlásedzõket csakis a gyõzelem érdekli. Mintha õk csakis a saját hírnevük miatt aggódnak. Én azonban a klub érdekeit helyeztem elõtérbe. Amikor egy tehetséges játékos nem tud védekezni, beállítom a védelembe, hogy meg tudja azt tanulni. Természetesen ez pontokba kerülhet, de engem meg ez nem érdekelt, mert az én célom az volt, hogy a játékos fejlõdjön.
Guardiola még egy kisfiú volt, és az emberek azt mondták nekem: ’Oh, ő az egyik legjobb.’ Szóval a következő évben elmentem megnézni a tartalékokat, de nem játszott. Utána elmentem megnézni őt az ifi csapatában, de ott sem küldték pályára. Végül megtaláltam a harmadik számú ifi csapatban. Ekkor fordultam az utánpótlásedzők felé: ’Azt mondtátok, hogy ő a legjobb. ’ Erre azt válaszolták, hogy ’igen, de fizikálisan…’. Az én válaszom pedig a következő volt: ’Tegyétek be a csapatba, ami a fizikumot illeti, nőni fog még, ne aggódjatok, minden gyerek felnő’. Természetesen a reakciójuk az volt, hogy akkor veszíteni fog a csapat. Engem ez viszont a legkevésbé sem érdekelt. Ha veszítünk, veszítünk. A mi feladatunk az, hogy játékosokat képezzünk. Utána eléggé jól ment neki a játék.
Arra kell figyelnünk, hogy az ellenfél leggyengébb játékosánál legyen a legtöbbet a labda. Akkor hamar visszaszerezzük.
Nem attól vagy technikás, hogy tudsz ezret dekázni. Arra bárki képes, ha eleget gyakorol. Utána pedig elmehet dolgozni egy cirkuszba.
Élvezetesen futballozni céltalan, ha nem kíséri siker. Ha sikeres vagy, de nem élvezetes a játékod, az meg unalmas.
Futballozni nagyon egyszerű, de egyszerű futballt játszani a világ legnehezebb feladata.
Bárki belevághat valamibe. De az úgynevezett zsenialitás, ha elég bátorságot, önbizalmat szed össze, hogy legyen türelme befejezni.
Az ember bármennyire is igyekszik, nem ismerheti meg tökéletesen egyetlen családtagját sem, nem élheti a másik életét, és idővel dönteni kell, hogy az önző birtoklási vágy vagy az elfogadó szeretet uralkodjon.
