A Fradi életem első szerelme. Kitartottunk egymás mellett jóban, rosszban.
Az Aranylabda az egyedüli labda, amit egyetlen védő sem tud elvenni tőlem.
A rádiót figyelve lestük
Puskást, ahogy lefut cselezve,
Bead, s aztán… haj, balszerencse!
Kocsis fejese kapufára
Csattan… de jő Bozsik, s bevágja!
S Hidegkúti talál megint utat
A kapu előtt, s benn a féltucat!
Ha Pelé azt hiszi, hogy ő Beethoven a fociban, akkor én meg Roonie Wood, Keith Richards és Bono vagyok egy személyben, mert bennem sokkal több a szenvedély!
Amennyiben a tökéletes szót egyáltalán használhatjuk, akkor Pelé szinte az volt. Ő volt a legnagyobb játékos a labdarúgás történetében.
A mai napig elkápráztat engem a futballban, hogy a válogatottak játékán, milyen erősen megmutatkoznak a nemzeti sajátosságok. Nagyon sokat megtudhatunk egy országról, ha megnézzük, hogyan focizik a válogatottja.
A focinak az égvilágon semmi köze nincs az adott ország méreteihez, ahogy a játékosok méreteihez sem. Csak a szív, a tudás és a kemény munka számít.
Nem mondom, hogy szeretek veszíteni, de ezekben a meccsekben is megvan az a pozitívum, hogy ilyenkor megkérdőjelezheted magad, és több motivációt szerezhetsz a magasabb szint eléréséhez.
Azt szeretem a fociban, hogy kihozhatom magamból a maximumot annak érdekében, hogy győzelemhez segíthessem a csapatot.
Ha egy nagy klub játékosa vagy, kötelező nyerned, nem tehetsz mást. Emiatt normálisnak tartom, hogy az örömfoci szerepe csökken, és ma már nem annyira fontos. Viszont ha csak azért mész ki a pályára, hogy jól elverd az ellenfeled, az nem valami szórakoztató neked sem.
A helyzet az, hogy ha tizenegyespárbajra kerül sor, akkor ötven százalék az esélyed nyerni, és ugyanannyi veszíteni. Viszont azok közé a kapusok közé tartozom, akiktől mindig elvárják, hogy legalább egy-két tizenegyest megfogjanak. Ha pedig nem így alakul, akkor a sajtó már kezd is keményen szapulni.
A legeslegjobb játékos, akivel szembe kellett néznem, a brazil Ronaldo volt, ő volt a legnagyobb játékos kétségtelenül. Az olaszok közül? Ez nem lehet más, csak az olasz futball legnagyobb alakja, Roberto Baggio.
A Barcánál a játékosoknak meg volt tiltva, hogy sportkocsival járjanak edzésre. Nevetséges volt. Senkinek semmi köze hozzá, milyen autót vezetek. Aztán áprilisban, az Almería elleni meccs előtt a Ferrari Enzómmal mentem a melóba. Nagy balhé volt.
Gyermekkori álmom volt, hogy a Barcelonában játsszak. A fellegekben jártam, aztán Messi elkezdett nyafogni. Középen akart játszani, nem a szélen, így megváltozott a rendszer, engem meg feláldoztak.
Lionel Messi fantasztikus. Hihetetlen srác, de nem igazán ismerem. Teljesen mások vagyunk. Ő 13 évesen érkezett a Barcába, Abban a kultúrában nőtt fel, neki nincs baja az ottani „iskola” szarsággal. A csapatban csak körülötte forog a játék. Briliáns fickó, de most már itt vagyok, és több gólt fogok rúgni, mint ő.
Mourinho pont Guardiola ellentéte. Ha José világost csinál a szobában, Guardiola behúzza a függönyöket. Azt hiszem, próbálja összehasonlítani magát vele.
