Már nem futok olyan gyorsan, ahogy korábban megszokhatták tőlem, és most már rutinommá vált, hogy mindennap jógázok és jeges fürdőt veszek – ezek segítenek abban, hogy a legtöbb mérkőzésen pályára léphessek.
Ellenfélként soha nem jó érzés kisétálni egy olyan stadionba, ahol majdnem felrobban az egész közeg. Mindenképpen hatással van rád. Néhány játékost ez még jobb teljesítményre sarkall és meg tud vele birkózni, valakit viszont teljesen leblokkol és nem tud úgy játszani, ahogy máskor. Ez egy nagyon fontos előnye a hazai pályának.
Ha mondjuk nem otthon játszunk és az ellenfelünk 1-0-ra vezet, a szurkolók azt már úgy ünneplik, mintha ez lenne a leglenyűgözőbb dolog, ami valaha történhetett velük. Ebből is látszik, mekkora nagy dolog legyőzni a Manchester Unitedet. Néha a szurkolók még a döntetlent is megünneplik ellenünk.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)