Egy bunyós attól lesz izgalmas, hogy megvan benne a képesség és a hajlandóság arra, hogy ártson az ellenfelének. Így születnek a nagy mérkőzések és a szupersztárok. Amikor ringbe léptem, úgy viselkedtem, mint egy vadállat. Mint egy harci kutya, szórakoztatni akartam a közönséget. Minél nagyobb fájdalmat okozok az ellenfélnek, minél gyorsabban végzek vele, annál nagyobb elismerést kapok a közönségtől, és engem ez éltetett. Manapság a bokszolók már nem arról ábrándoznak, hogy bántsák az ellenfelüket. Kiherélték a bokszot. Sugar Ray Robinson, Rocky Marciano és a többiek meghaltak volna a világbajnoki övért, szabályosan meg kellett ölni őket ha el akartad venni tőlük.
Az MMA manapság népszerűbb a boksznál, mert sokkal több benne a szenvedély. A bokszolókból mára kiveszett a szenvedély. Nem akad köztük senki, aki ki merne állni, és azt mondani: „Nem csak az istenek kiváltsága, hogy felemeljenek vagy eltiporjanak, mert egy nap együtt fogok uralkodni velük.” Manapság senkinek sincs már elég vér a pucájában ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, túlságosan ingerszegény a környezet, ahonnan jönnek. Nem akarnak így viselkedni, mert félnek, hogy kudarcot vallanak, és kinevetik őket. A mostani bunyósok azért nem kapnak több tiszteletet, mert félnek célba venni az igazi nagyságot. Úgy tekintenek a bokszra, mint egy beváltandó csekkre, nem pedig mint valami nemes célra. Pénzt és elismerést akarnak. Én elismerésre és halhatatlanságra vágytam.
Nem gondolom, hogy kimagasló bokszoló lennék. Magam számára egy átlagos bokszoló vagyok, de képes vagyok a súlycsoportom kiemelkedő és híres öklözőit magam mögé utasítani.
A boksztól ment tönkre a kezem. Az ellenfelek folyton rátapostak.
Egész életemben a boksz volt a szenvedélyem. Annak idején a bokszkesztyűmet szorongatva feküdtem le aludni. Ez volt minden vágyam.
Ha a kisfiam úgy dönt, hogy ökölvívással szeretne foglalkozni, teljes vállszélességgel támogatni fogom őt. Egyébként is minden fiatalnak ajánlom ezt a sportágat, hiszen tiszteletre, alázatra és kitartásra nevel.
A ring és a mérkőzések, a rivaldafény továbbra is hiányzik, de az út, ami odáig vezet, már kevésbé. Harminc évet húztam le edzőtermekben és a ringben és a végére már nagyon sérülékennyé váltam. Elég volt.
Az ökölvívás magában hordozza a vereség lehetőségét, és én ezt már nagyon korán tudomásul vettem. Végül is, adott két ember és csak az egyikük győzhet. Ellenpéldának ott van Tyson, aki azt hitte, hogy legyőzhetetlen. Ez is része volt a problémáinak.
Egy nagy bajnok mindig komoly amatőr múlttal rendelkezik, erről meg vagyok győződve. Ott megtanulsz mindent, amire később a profi karriered során szükséged lesz. Akinek több mint 400 amatőr mérkőzés van a háta mögött, már nem lesz ideges mielőtt ringbe lép és nem veszti el a fejét a mérkőzés során sem. Ismered már az összes ökölvívó stílust, bármire fel vagy készülve, minden adott ahhoz, hogy sikeres profi legyél.
Tyson megtestesítette az amerikai bokszoló ideált. Egy harcos, aki kirobban a sarokból és vadul üt. Így fognak rá emlékezni az emberek. De a jó ökölvívás nem így működik. Tyson soha nem nyert pontozással.
Sosem bírtam a nagyszájú embereket. Már az iskolában is gondjaim voltak emiatt. Még mindig látszanak a hegek az ökleimen, amiket azoknak a srácoknak a fogsora okozott, akiket szájon kellett vágnom, hogy végre elhallgassanak. Én Angliából érkeztem Kanadába és sokszor kigúnyoltak a furcsa akcentusom miatt. Ki is csaptak az iskolából és még sok idő eltelt, mire megtanultam uralkodni magamon. De az ösztön bennem maradt: egy pofon a szájra, hogy csend és béke legyen.
Egy jó bokszolónak sokszínűnek kell lennie. Nem elég ha csak annyit tud, hogyan kell kivitelezni egy ütést. Azt is tudnia kell, hogyan védheti meg magát, hogyan kell az ellenfél ütéseit elkerülni. Csak egy tökéletes bokszoló válhat igazi bajnokká.
A boksz és a sakk hasonlít egymáshoz. Mindkettő a rendelkezésre álló eszközökből való választásról szól. Néha egy gyalogra, néha futóra vagy egy lóra van szükség az ellenfelem legyőzéséhez. A legjobb megoldás megtalálásáról van szó.
Ha egy bokszoló intelligensként híresül el, sok ember már nem tiszteli többé, mint bokszolót. Rólam mindig azt mondták: „Lennox-nak reagálnia kellene, nem gondolkodnia.” De ez így ostobaság. Csak az a bokszoló győzhet, aki irányítja az ellenfelét.
A fiatal bunyósok, sőt, minden bunyós számára a sparring a legfontosabb, a minőségi kesztyűs edzések kellenek. Ha igazán jó bokszoló akarsz lenni, heti 4-5 nap kesztyűznöd kell, kihagyás nélkül. A sparring pedig csak akkor tud igazán eredményes lenni, ha jó partnereid vannak, akik kihozzák a legtöbbet belőled, kihordják a legjobb ütéseidet és ők is beviszik a sajátjukat.
Sok rajongó valószínűleg nem tudja, de én Bronx déli részén ismerkedtem meg az ökölvívással. Pokoli egy hely volt. Megszállottként edzettem, hogy kikerüljek onnan. Kérlelhetetlen voltam, és ezt vittem is magammal Angliába, illetve az egész pályafutásom során ilyen maradtam. Nem hagytam abba az edzéseket és a bunyót.
Egy bunyósnak soha nem kellene másodszor is nekifutni, mivel úgysem lesz képes ugyanarra, mint fiatalon. Nekem 15 évembe telt, hogy tiszteletet harcoljak ki, hogy érezzem is a tiszteletet. Személy szerint soha nem tenném kockára a megszerzett tiszteletet egy visszatéréssel.
A boksz olyan, mint egy barátnő. Ha egyszer elhagytad, nem akarsz többé semmit tőle, hiszen úgy érzed, elég volt belőle. Nem ő hagyott ott téged, hanem te őt. Ha mindent elértél egy bizonyos téren, akkor nem kell, hogy hiányozzon többet. Ha ez nem sikerült, akkor nyilván hiányozni fog. Ha eltérted, amit akartál, akkor nem fog hiányozni. Nekem maga a boksz nem is hiányzik, de az azzal járó nyüzsgés igen.
Ha egy amerikaival bunyózol, és kiütöd, a következő alkalommal tétován lép szorítóba ellened. Egy mexikói bunyós azonban, még ha ki is ütötted először, úgy fog bunyózni a visszavágón, mintha ő ütött volna ki téged. Azok a fickók semmitől se félnek. Nincsenek gátlásaik, minden további nélkül neked esnek.