
1978. aug. 20. –
magyar politikus
Ha a jövőben le is táborozunk a Marson, egyáltalán nem mennyországot építünk majd; rövid idő elteltével egymással civakodó törzsekre szakadunk, és háborúkat fogunk folytatni. Nem a marslakókkal, hanem egymással. A bennünk fortyogó nyughatatlanságtól hajtva előbb-utóbb kimerítjük, kizsigereljük azt a bolygót is, hiszen mindig kint keressük a megoldását annak a problémának, ami igazából legbelül van.
(Vona Gábor: Mondj igent az emberre, 14.old.)
Vona Gábor
Jövő idézetek, Társadalom idézetek
Kevés olyan ember van a hazai közéletben, akinek annyi tapasztalata van arról, hogyan kell egy pártot a nulláról fölépíteni, mint nekem.
Vona Gábor
Politika idézetek
Életem végéig el tudtam volna játszani a pártvezér szerepét, csak mindig azt kellett volna mondanom, amit a tagság és a szavazók hallani szerettek volna. De bennem ugye lezajlott egy változás. Én pedig csak azért tudok küzdeni, amiben hiszek.
– mondta a Jobbikból való távozásáról.
Vona Gábor
Politika idézetek
Amikor 2006-ban a Jobbik elnöke lettem, pont vészjelzőket árultam. Munka mellett építettem a pártot. Az értékesítés remek tapasztalat volt, valahol felkészített a politikusi pályára. Egy értékesítőnek egy politikushoz hasonlóan bizalmat, reményt kell ébresztenie.
Vona Gábor
Politika idézetek, Üzlet idézetek
A Depeche Mode-nak nagy rajongója vagyok, középiskolában pedig a grunge rock volt meghatározó. Ma egyre inkább a világzene és a különféle fúziók irányába érdeklődöm. Jelenlegi kedvencem Mark Eliyahu, aki egy kemendzse nevű vonós hangszeren játszik.
Vona Gábor
Zene idézetek
Én is támogattam Jakab Pétert, amikor elnök lett, azt gondoltam, a dinamizmusára, a szónoki képességeire tud majd hagyatkozni a párt. Azt nem láttam előre, hogy ennyire stratégiátlanul fogja vezetni a közösséget.
Vona Gábor
Politika idézetek
Én három szakaszban látom a Jobbik-szavazók elszivárgását. A tábor egy része az összefogás megvalósulásával, még jóval a választási kampány előtt minimum elbizonytalanodott, vagy azt mondta, hogy köszönöm szépen, ebből nem kérek. A második szakasz Jakab Péter politikai brandjével kapcsolatos, a megmaradt szavazók közül is sokakat elbizonytalaníthatott az ő tartalom nélküli bulvárpolitizálása. A harmadik szakasz Márki-Zay Péter kampánya, ami egy a saját bázisra irányított vízágyúként működött. Ettől már nemcsak a Jobbik szavazói maradtak otthon vagy pártoltak el az ellenzéktől, más nem-fideszes szavazókra is hathatott a miniszterelnök-jelölt ámokfutása.
(Magyar Narancs, 2022. 06. 08.)
Vona Gábor
Politika idézetek
Abból, hogy hányfelé szakadt, látszik, hogy a Jobbik igazi néppárt volt, és hogy Róna Pétertől Toroczkai Lászlóig hányféle spektrumot kellett összetartani.
Vona Gábor
Politika idézetek
Azt gondolom, hogy amit én 2018-ban magam után hagytam a politikában, az nem egy kész kerettörténet. Most vagyok azon a ponton 45 évesen, hogy szeretném a politikai hagyatékomat rendbe tenni, és erre ebben a közösségben lesz lehetőségem.
– válaszolta a 2RK elnöke arra kérdésre, hogy miért tért vissza a politikába. (2023. 10. 20.)
Vona Gábor
Politika idézetek