Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem.
Paulo Coelho
1947. aug. 24. -
brazil író, az ENSZ békenagykövete
A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A szerelem inkább kötődik a másik hiányához, mint az együttléthez.
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.
A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez.
Ne feledd: soha ne légy öntelt az alázatosakkal szemben. És soha ne légy alázatos az önteltekkel szemben.
A biztonság keresése nagyon hamar átalakul őszinte szerelemmé, minden könnyebb lesz és édesebb, az érzéseinket pedig belegyömöszölhetjük egy dobozba, és eldughatjuk egy szekrény mélyére valahol a fejünkben, ahol örökre rejtve maradhatnak.
Amit adsz, azt te is visszakapod – noha lehet, hogy onnan, ahonnan a legkevésbé várnád.
A harcos bajtársai minden pillanatban mellette állnak, a nehéz és könnyű időkben egyaránt.
Lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Szeretném, ha tudnád, hogy egész életemben szerettelek. Már azelőtt is szerettelek, hogy megismertelek. Te a részem vagy. Meg fogok halni. (…) A holnap éppolyan alkalmas a halálra, mint akármelyik másik nap.
Nemsokára búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy minél hamarabb találkozunk, de közben meg vagyunk győződve róla, hogy ez az ígéret csak a búcsú percét hivatott megkönnyíteni.
A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél.
Nehéz időszakaim legszörnyűbbikén ott termettek körülöttem a barátaim. Azóta ilyen esetben az első dolgom egyszerűen az, hogy segítséget kérek.
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, „együttérző” arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.
És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy (…). És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig.
Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (…). Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.