Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém.
Negyven évig nem tudtam, ki vagyok én,
De minden eljön a maga idején.
Nem vagyok zászló a mások ünnepén.
Szelep vagyok az ország fenekén.
Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.
Karodra írták, hogy „Bűn az élet”,
Nevettél rajta, s a bőröd égett.
Ne hagyd, hogy más élje az életedet,
Se szülőd, se testvéred, se szerelmesed.
Nem hallod, üvöltök – csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok – míg te élni mentél,
Nem hallod, nyöszörgök – korbácsol a világ,
Nem hallod, könyörgök – esőért a virág.
Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!
Túl vagyunk egy hosszú filmen,
Nem volt unalmas, csak túl komoly.
Hiányzott belőle valami,
Talán egy fintor vagy mosoly.
Vesztes lettem, hiába győztem,
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton, rád gondolok,
Tudom, a szabadság magányos dolog.
A zene szült engem s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!