Frank Herbert idézetek

Frank Herbert idézetek

1920. október 8. — 1986. február 11.
amerikai sci-fi író

A kormányzatok, amennyiben tartósnak bizonyulnak, hajlamot mutatnak az arisztokratizálódásra. A történelem egyetlen kormányzatának sem sikerült ezt a tendenciát megkerülnie. És ahogy az arisztokrácia fejlődik, a kormányzat mind inkább kizárólag az uralkodó osztály érdekeit igyekszik érvényesíteni – legyen ez az osztály örökletes nemesség, üzletbirodalmak oligarchiája vagy vaskalapossággal körülsáncolt bürokrácia.

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Minden út halálos csapdává válhat, ami beszűkíti a jövő lehetőségeit. Az emberek nem útvesztőben bolyonganak; az egyedi lehetőségek hatalmas horizontja áll előttük. Az útvesztő beszűkítő nézőpontja csak olyan lényeket vonzhat, akik orrukat a homokba fúrva élnek.

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (47) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (100) Arnold Schwarzenegger (60) Audrey Hepburn (41) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (43) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Proctor (40) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (37) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (51) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (81) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Radnóti Miklós (40) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)