Én mindig szigorúan megmaradok a szerepem adta kereteknél. Utálom azokat a színészeket, akik bele akarnak szólni a rendezésbe, vagy át akarják írni a forgatókönyvet. Ez távol áll tőlem.
Színészet idézetek
Én mindig ilyen fura, fegyelmezett fazonokat játszom, pedig a természetem szerint éppen az ellenkezője vagyok, sodródom az árral, és élvezem. Nem tudok semmit sem túl komolyan venni.
Az egyetlen dolog, amivel egy színész a közönségének tartozik, hogy nem untatja őket.
A színész egy olyan fickó, aki ha nem róla beszélsz, nem figyel rád.
Szerencsés vagyok, mert 25 éves korom óta szerepelek akciófilmekben. Most 47 éves vagyok, és még mindig úgy rúgok, mint egy öszvér, és a rugalmasságom is a régi.
A legkínosabb vagy legcikibb forgatási élményem Kolumbiához kötődik. Egy külső helyszínen forgattunk, s nem tudom másképpen mondani, egyszerűen majdnem bepisiltem, de nem volt vécé. A férfiak persze könnyebben megoldották mindezt, mert kicsit félrevonultak és kész. Én is így akartam tenni, csakhogy rákszezon volt, s minden telis-tele volt apró rákokkal. Csak úgy nyüzsögtek. Én pedig így egyszerűen nem mertem leguggolni, féltem a rákoktól, hogy megcsípnek. Utólag elmesélve ez persze nagyon vicces, de akkor egész nap nagyon szenvedtem, s így kellett végigcsinálnom a forgatást.
Rocky olyan dolgokat is kimondhat, amiket más karaktereim sohasem mondhatnának ki.
„Milyen volt Bruce Lee? Hogyan ismerkedtek meg? Milyen volt vele dolgozni a harci jeleneteken Rómában? Sok időt töltöttek együtt a való életben is?” Néhány azokból a kérdésekből, amelyeket gyakran megkapok az emberektől, bárhová is utazom a világban.
Bruce azt akarta, hogy egy olyan filmet forgassanak, amelyben benne van a legjobb verekedős jelenet, amit valaha csináltak. Szerette volna, ha ebben a következő filmjében én vagyok az ellenfele. Mosolyogtam a telefon másik végén: értem, hogy mit szeretnél Bruce, tehát ki akarod ütni a világbajnokot. Mire ő: nem kiütni, megölni akarom. Elkezdtünk beszélni róla, és mondtam, hogy jó, vidámnak hangzik ez a történet. Csináljuk.
Bizonyos szempontból mindegyik filmemre büszke vagyok. Ráadásul inkább a nézők kedvence vagyok és nem a kritikusoké, én mindig is az emberek színésze voltam.
Őszinte leszek, nem sok különbség van a karaktereim és a személyiségem között. Steve McQueen tanított mindenre, aki azt mondta nekem, hogy akkor leszek sikeres színész, ha önmagamat adom a vásznon, a lehető legjobbat magamból. Ezért van az, hogy csak olyan szerepeket vállaltam el eddigi életem során, amikkel azonosulni tudtam.
Tetszik vagy sem, a hollywoodi popkultúra része vagyok.
Mindig megvan az oka, amiért elvállalok egy szerepet: tudom, mennyit bírok fizikailag és szellemileg – egy utazásként fogom fel, amely sok dologtól eltávolít.
Egy jelenet valósághűvé tételének egyetlen módja, ha úgy teszel, ahogy a való életben is tennél.
Ha egy színész pontosan úgy játszik el egy jelenetet, ahogy arra a rendező utasítja, az nem színészet, csupán az instrukciók követése. Erre bárki képes.
Sokan nem is tudják, hogy játszom színházban is. A múltkor épp egy újságíró lányka kérdezte meg tőlem: „Maga olyan népszerű a televízióban, nem gondolt még rá, hogy színházban is fellépjen?”
Amikor Hernádi Jucival játszom együtt, akkor duplán vonzzuk be a közönséget.
A színész mindig kiszolgáltatott. Hiába vagyok én harcra kész, ha a mindenkori igazgatóm már nem lát bennem lehetőséget, vagy a rendezők nem osztanak rám semmit.
Én színházban akartam komoly karriert csinálni. Hatalmas pénzeket kereshettem volna, ha a Ki mit tud? után megmaradok 5-10 évig haknizó parodistának. Viszont az is biztos, hogy ma már sehol nem lennék.
Mindig elmegyek a teljesítőképességem határáig, de remélem, hogy egyre inkább a színészi munkámra koncentrálhatok a kaszkadőrmutatványok helyett.
